Nyíregyháza Spartacus
NBII: kikapott a DVTK, élre állt a Vasas! – eredmények
Kiütötte ellenfelét a Szeged, kétgólos hátrányból nyert a Békéscsaba…
Pár éve még külföldre vágyott, most aláírt az NB II-be
A másodosztályba igazolt a korábbi válogatott kerettag
Magyar Kupa: a Honvéd simán lépett túl a Nyíregyházán – EREDMÉNYEK
A Puskás Akadémia és a Gyirmót is továbbjutott…
NB II: 100 perc sem volt elég a Loki győzelméhez
Kiélezett mérkőzést hozott a keleti rangadó, ami után elveszítheti első helyét a DVSC.
NBI: újabb erősítést jelentett be a Mezőkövesd! – hivatalos
Három és fél évre írt alá a magyar élvonalban eddig 115 mérkőzésen pályára lépő támadó…
Női NB II: Zalai siker nyugaton, szegedi botlás keleten
Kiütéssel kezdett a Kelen, fordulatos meccset hozott a Monor-Szpari.
NB II-es átigazolási összegző (2017.07.15)
Az erősödő MTK, Nyíregyháza, Zalaegerszeg illetve az átalakuló Gyirmót, Békéscsaba, Kisvárda közül kerülhet majd ki a két feljutó.
OTP Bank Liga: Menekülőre fogta a Haladás!
Radó és Halmosi voltak a szombathelyiek hősei, és él még a Haladás bentmaradási reménye!
OTP Bank Liga: Igazi hajrácsapat lett a Nyíregyháza, öt perc alatt fordítottak
A Puskás Akadémiának és a Nyíregyházának is lényegében tétnélküliek a bajnokság hátralévő mérkőzései…
Ligakupa: Szoros végeredmény, de sima továbbjutás a Honvéd számára
A Budapest Honvéd gólzáporra masírozott be a legjobb négy közé a Ligakupában…
Pölöskey Péter újabb célállomása: Nyíregyháza
A Nyíregyháza Spartacus a holnapi nap folyamán jelentheti be a legújabb igazolását, Pölöskey Pétert.
Nyíregyházán nemcsak játékosokkal erősítenének
Nyíregyházán nemcsak játékosokkal szeretne erősíteni a vezetőség, hanem a pályán kívülre is, a felső vezetésbe hoznának (régi) új embereket.