Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Munkában az MTK, a Kecskemét, a Videoton, a Siófok és a Kaposvár is

A mai napon több csapat is elkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Pár klub edzőtábort is beiktat a monotónia megtörésére, a ráhangolódás színesebbé tételére.

 

MTK. Garami József vezetésével a kék-fehér futballisták már pályán is dolgoztak.

Kecskemét. Horváth Ferenc legénysége is megkezdte a munkát a nemrég elkészült műfüves pályán. A keretben immár a Szigetszentmiklóstól szerződtetett Hullám Attila is ott volt. Ugyanakkor a DVSC-től visszatérő Varga Róbert, iletve Borszéki Csaba nem edzhetett együtt a többiekkel sérülésük miatt. Ugyancsak hiányzott az elefántcsontparti Sindou Dosso, aki az Arab Emírségben szerepel próbajátékon. Rafael Burgos a salvadori válogatottban szerepel, Vladan Szavics pedig a pravoszláv karácsony miatt később kapcsolódik be a közös munkába.

A KTE idén is részt vesz a Novigradban megrendezendő Istra Winter Cup-on, amelyet tavaly megnyert a lila-fehér csapat.

 Videoton. A bajnokság negyedik helyén álló székesfehérváriak orvosi vizsgálattal kezdték az évet. Dr. Gyarmati Erik csapatorvos a klub honlapján elmondta, hogy a játékosok laborvizsgálaton, EKG-n, ortopédiai vizsgálaton és areriográfia-szűrésen vettek részt. Minden játékos jó állapotban tért vissza a szünetről, a szakmai stáb által előírt feladatokat kivétel nélkül végrehajtották. A felkészülés kezdetén a Videoton egy specialista segítségével sportorvosi szűrést is végzett a játékoson, valamint egy dietetikus segítségével mindenki számára külön menüt állítanak össze a felkészülési időszakra. Az orvosi vizsgálatokat kedden folytatják – adta hírül a vidi.hu.

Azonban nem csak a felkészülés kezdődött el, hanem edző váltás is történt. Részletek itt.

Siófok. A sárga-kékek is elkezdték a munkát. Részletek még nincsenek.

Kaposvár. A Somogy megyei együttesnél is belevágtak a felkészülésbe. Keretbeli változások nem várhatók, mint azt Illés János, a klub ügyvezetője a rakoczifc.hu-n tett nyilatkozatában elmondta, csak akkor lesz új játékos, ha megfelelő ajánlat érkezik valamelyik futballistáért:

„A játékoskeret lényegesen nem fog változni. Csak akkor, ha valamelyik játékosért bejelentkeznek, és olyan anyagi biztosítékot is kapunk, amelyért esetleg elengedjük. Akkor az ő pótlására kell keresni másikat, ennek viszont most nincs aktualitása. Jelen pillanatban a játékoskeret szűkítése van napirenden: egy-két játékost az NB II-es keretbe irányítunk vagy szerződést bontunk vele. Mindezt az is indokolja, hogy a csapatra a tavasszal a 13 bajnokin kívül nem vár más mérkőzés, sajnos a Magyar Kupától és a Ligakupa küzdelmeitől is elbúcsúztunk már” – nyilatkozta a klubvezető

A zöld-fehérek vezetősége támogatókat keres a februári edzőtáborozáshoz, illetve a további nyugodt működés feltételeit is szeretné megteremteni. – számolt be a csapat hivatalos honlapja.

Gavalovits Sándor