Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Csikócsapattal ért el döntetlent a Ferencváros Belekben

Fehérorosz csapat ellen játszotta első gyakorló meccsét a Fradi. Ellenfele az a Dnyepr Mogiljev volt, amely legutóbb megnyerte a fehérorosz másodosztályú bajnokságot. Több utánpótláskorú játékost is nevezett a mérkőzésre Ricardo Moniz.

A Fradi kezdőcsapatában öt utánpótláskorú játékos kapott szerepet, a fiatalok pedig remekül helyt álltak a Dnyepr Mogiljev elleni felkészülési találkozón. A fehérorosz csapat legutóbb megnyerte a másodosztály küzdelmeit, így feljutott az élvonalba.

A Ranilovic – Kárász, Batik, Junior Fell, Sváb – Csillus, Nagy E. (Kónya, 61.) – Bokányi, Somália, Orosz – Erdei V. összeállításban szereplő zöld-fehérek az első félidőben meg is szerezték a vezetést, méghozzá nem akármilyen találattal: Nagy Erik gondolt egy merészet a 35. percben, s távolról bombagólt ragasztott a Dnyepr Mogiljev kapujába. 1–0

A második félidő közepén aztán Csillus kezére pattant a labda a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott. Vlagyimir Jurcsenko rosszul lőtte, és Ranilovic érezte is az irányt, a labda mégis a kapu bal oldalában kötött ki. 1–1

A hajrában a fehéroroszoknak több helyzetük volt, de egyik csapat sem szerzett már újabb gólt. Ellenben Batik Bencébe teljesen feleslegesen beleszállt egy Dnyepr-játékos, így a fehéroroszok tíz emberrel fejezték be a találkozót.

Ferencváros–Dnyepr Mogiljev (fehérorosz) 1–1 (Nagy E. 35., ill. Jurcsenko 67. – 11-esből)

Gavalovits Sándor