Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kupagyőztes a Real Madrid – videóval

A Spanyol király-kupa döntőjében a Real Madrid 2-1-re verte a Barcelonát Bale és Di Maria góljaival. A Barcelona ezzel 1 hét alatt tönkre tette azt amit eddig a szezonban felépített.

mundodeportivo.com

A meccset a katalánok kezdték jobban, de a királyiak szerezték meg a vezetést egy kontra révén Di Maria volt eredményes. A labdát csúnyán eladta Alves, amit Isco Benzemához továbbított, majd ő egyből keresztbe rúgta Di Mariának, aki a barca 16-osán belülre vezette a labdát és szorongatott helyzetből ellőtte, de Pinto már csak beleérni tudott a labdába, így a 11. percben 1-0! A barca játszotta a szokásos játékát, de nagy helyzetük nem alakult ki, viszont a madridiak kontrái sem voltak eredményesek, igaz a veszély mindegyikben ott volt. A második félidő egy Bale lehetőséggel kezdődött, de kimaradt. A 68. percben viszont jött az egyenlítő gól Marc Bartra révén. Xavi szögletét követően bólintott 11 méterről kapuba a fiatal spanyol hátvéd, ezzel 1-1! Ezután kicsit a barca presszionálta a játékot, de nagy lehetőségük nem igazán akadt, sőt a 85. percben jött a hideg zuhany. A Madrid egy szépen vezetett kontra után Bale révén megszerezte a vezetést és ezzel el is döntötte a mérkőzést a Wales-i játékos. Bale a gól előtt nagyon csúnyán lefutotta a katalánok gólszerzőjét Bartrat, de azt tegyük hozzá, hogy már a sérülése miatt nem volt képes 100%-os sprintet kihozni magából a fiatal bekk. Így tehát 2-1 a madridnak a mérkőzés hajrájában! A barcának is megvolt a lehetősége, ugyanis Neymar kapott óriási passzt, de a Brazil játékos 100%-os ziccerben csak a kapufát találta el. A hátralévő pár percben már nem történt semmi érdekes, így kupagyőztes a Real Madrid!

Spanyol Király-kupa döntő
Mestalla stadion
Barcelona – Real Madrid 1-2
G: Bartra 68., ill. Di Maria 11., Bale 85.

Szajevics Patrik