Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Oda az Everton nagy győzelmi sorozata, örülhetnek az Ágyúsok! – videóval

Hatalmas meglepetésre vereséget szenvedett hazai környezetében az Everton, mely a Crystal Palac ellenében maradt alul és vesztette el negyedik pozícióját a bajnoki tabellán, mely Bajnokok Ligája indulást ér. A Palace szurkolók mellett a legjobban az Arsenal hívei örülhetnek, hiszen a csapat ezzel megtartotta azt a bizonyos negyedik pozíciót.

Everton – Crystal Palace 2-3 (0-1)
G: Naismith (61.), Mirallas (86.) ill. Puncheon (23.), Dann (49.), Jerome (73.)

Két remek formában lévő csapat összecsapását hozta a szerda esti meccs, a Palace zsinórban három győzelemmel érkezett, míg az Everton utóbbi hét meccsén maradt hibátlan. Az első játékrész eseménytelen, meddő hazai fölényt hozott, a csapatok mindössze kétszer találtak kaput, ám az egyikből gól lett. A 23. percben egy a kapus által védett labda került Chamakh elé, aki önzetlen volt és Puncheon elé tálalt, utóbbi pedig a kapu jobb alsó sarkába lőtt.

A fordulást követően aztán még nagyobb lett a döbbenet Liverpool kék felében, Bolasie szögletére Dann érkezett és fejelt Howard kapujába, ezzel megduplázva csapata előnyét. A 61. percben aztán jött az utóbbi hetekben már-már kihagyhatatlanná váló Naismith gól. Az asszisztot Baines jegyezte, a csereként pályára lépő skót pedig közelről talált a kapuba felélesztve ezzel a remény halvány sugarát. Arról, hogy ne éljék bele az egyenlítés, netán a fordítás lehetőségébe magukat a hazaiak Jerome tett a 73. percben. Az angol támadó takarásból rendkívül ütemtelenül tekert a bal alsó sarokba. A végszó a hazaiaké volt, míg a három pont a vendégeké. A 86. percben Mirallas köszönt be a kimozduló Speronit átverve. A vereség pontot tett egy remek sorozat végére. Az Arsenal pedig sokat köszönhet városi riválisának…


Everton 2-3 Crystal Palace All Goals by all-goals
Őszi Ádám