Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szalai Ádám levele a magyar futballtársadalom felé

Csütörtökön délután pár perccel 15 óra után jelent meg Szalai Ádám hivatalos közösségi portálján egy nyílt levél, melyben a Hoffenheim magyar gólfelelőse a körülötte kialakult helyzetről ír és önt tiszta vizet a pohárba. Szalai Ádám csakis akkor lesz válogatott, ha Pintér Attila mér nem lesz a Szerethető élén…! Íme Szalai levele változtatás nélkül.

Kép Forrása: maszol.ro

“Kedves Szurkolók!

Az elmúlt hónapok eseményei és történései hatására nehéz döntésre jutottam. A 2013-ban tett nyilatkozatommal kapcsolatban a véleményem nem változott, így annak minden következményét viselem most és a jövőben is. A változatlan körülmények nem teszik lehetővé, hogy az Európa-bajnoki selejtező soron következő mérkőzésein a legjobb teljesítményt nyújtsam, így még a selejtező rajtja előtt hoztam meg döntésemet, amely szerint a jelenlegi szövetségi kapitány vezetése alatt nem kívánok a magyar válogatott rendelkezésére állni.
Ha a körülmények a jövőben változnak, és a Magyar Labdarúgó Szövetségnek szüksége lesz az eddigi karrierem során szerzett tapasztalatokra, természetesen a csapat rendelkezésére állok, és segíteni fogom.

Ezzel a válogatottbeli spekulációkat és a szereplésemet firtató kérdéseket lezártnak tekintem. Szeretnék a jövőben tiszta fejjel a karrieremre koncentrálni.
Döntésem végleges, válogatottbeli csapattársaimnak sok sikert kívánok a selejtezőben!

Üdvözlettel: Szalai Ádám”

Nemrégiben Thomas Doll a Ferencváros vezetőedzője is szót kapott. Gera Zoltánt dicsőítette és elmondta, ha sérülések nem nehezítik a magyar középpályás karrierjét, akkor még hosszútávon a Szerethető segítségére lehet. Ezt követően pedig kiemelte, hogy a magyar labdarúgás nem engedheti meg magának, hogy Szalai Ádám, illetve Huszti Szabolcs ne szerepeljen a csapatban, hiszen jelenkorunk legjobb magyar labdarúgóiról van szó. A német edző szerint mindkét félnek félre kellene tennie korábbi sérelmeit. A kérdés, hogy a büszkeség, vagy az eredményesség a fontos…!?