Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

KTE és MTK siker a korai meccseken

Két mérkőzés már befejeződött az élvonalbeli bajnokság szombati napján, nagy meglepetés nem történt.


Hiába harcolt a Honvé, a KTE otthon tartotta a három pontot. – fotó: nso.hu/Veres Viktor

Puskás Akadémia – MTK

Két jó szériában lévő csapat csapott össze Felcsúton: A hazaiak négy meccsen 12 pontot, míg az MTK haton 18-at gyűjtött. Magát a találkozót a tiszta fehérben futballozó PAFC kezdte jobban, ám az fővárosiak sem mentek a szomszédba szemre is tetszetős akciókért. Ámde a jó iram nem párosult eredményességgel, mindössze egyetlen gól született. Az első félórához közeledve Kanta szabadrúgását Pölöskei Zsolt bombázta kapásból a hálóba. A gól után is akadtak kisebb lehetőségek, de újabb találattal nem örvendeztettek meg a csapatok, mígnem a lefújás előtti percekben Polonkai jó harmincról engedett el egy lövést, de Hegedűs védett. A szünet után szinte rögvest Lencse passzával Tischler került ziccerbe, de nem talált kaput. A folytatásban hullámzó volt a játék, mert hol a Puskás, hol az MTK került némi fölénybe, ám gólt csak nem sikerült begyötörni, pedig a hajrában Hrepka ajtó-ablak helyzetben maradt a kapu előtt. Sorozatban hetedik sikerével beérte a Videotont az MTK, igaz csak ideiglenesen.

PAFC – MTK 0-1 (0-1)
g.: Pölöskei Zs. (26.)
s.: Szélesi (37.), Vaszicsku (73.) ill.: Vass Á. (84.)

Kecskemét – Honvéd

Amióta a KTE élvonalban szerepel, a kispestiek nem tudták legyőzni vetélytársukat, és miután korán, már a kilencedik percben megszerezte a vezetést Balázs Zsolt révén a lila-fehér együttes, kiderült, ez a sorozat tovább tart. Egy középre ívelt szabadrúgás után rövid felszabadítás sikeredett, Balázs pedig tizenegyről kilőtte a sarkot. A gól annyira rosszat tett a találkozónak, hogy a hazaiak visszaállva kontrákra rendezkedtek be, és ezzel nem tudott mit kezdeni a kispesti alakulat. A folytatásban hiába alakult ki több lehetőség is a hazai kapu előtt, egyszerűen nem tudta bevenni Tujvel kapuját a piros-fekete brigád. Fordulás után sem sokat változott a játék képe, pedig Ignjatovic kiállítása után bátrabb lehetett volna a KTE, ennek ellenére a kispestiek előtt adódtak további lehetőségek. Amikor pedig a Kecskemét eljutott a vendégkapuig, Bebeto és Balázs óriási ziccereket hagytak kihasználatlanul, vagy pedig Kemenes védett bravúrral. Fordulatokban nem volt hiány, de ezúttal hiába tett meg mindent a Honvéd. A KTE átmenetileg feljött a nyolcadik pozícióba, míg a kispestiek továbbra is a tizenegyedikek.

KTE – Honvéd 1-0 (1-0)
g.: Balázs Zs. (9.)
s.: Botka (58.), Pilipovic (75.) ill.: Alcibiade (45.), Kendia traoré (73.), Fejes J. (85.), Godoy (88.)
kiállítva: Ignjatovic (50.)

Gavalovits Sándor