Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lecsapott az egyik legnagyobb német tehetségre a Schalke – hivatalos

A gelsenkircheni együttes sikeresen elhappolta a német labdarúgás egyik legkelendőbb focistáját, Johannes Geist a Mainztól. 

Johannes Geis, a következő sztár? - Forrás: bundesliga.com

Johannes Geis, a következő sztár? – Forrás: bundesliga.com

Johannes Geis után a fél Bundesliga és több európai nagy csapat is sorban állt (még a Real Madrid érdeklődéséről is lehetett hallani), végül a Schalke nyerte meg az érte folyó versenyt. A 21 éves védekezőközéppályást nagyon szívesen fogadták a Ruhr-vidéki együttesnél, a sportigazgató a következőket mondta: “Nagyon boldogok vagyunk, hogy a legkeresettebb játékos a Bundesligában minket választott. Johannesnek elképesztő képességei vannak. Rögzített helyzetből való veszélyessége, passzolási hatékonysága és azzal, hogy remekül lát a pályán már most a liga egyik legjobbja a posztján.”

Geis jelenleg az U21-es EB-n van a német válogatottal, a tavalyi szezonban robbant be a köztudatba a Mainz csapatánál. 4 éves szerződést írt alá a királykékeknél. Az árról nem szivárogtak ki információk, azonban annyi szinte biztos, hogy nagyon rosszul nem járhatott a Schalke, mert a német labdarúgás egyik legtehetségesebb játékosát sikerült megszerezniük. Egy kis ízelítő, hogy mit is nyertek vele.

https://www.youtube.com/watch?v=gfr2DvDlH7s

Tereh Balázs