Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Csúcsrangadó a hétközi fordulóban! – előzetes

A futball száguldó cirkuszában nincsen megállás, hétvége után hét közben is bajnoki fordulót rendeznek a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesligában). A mezőny a 6. karikához érkezett, s csúcsrangadót láthat a közönség, avagy egyik riválisától megtéphet a Borussia Dortmund győzelem esetén. Nézzük mi vár ránk kedden és szerdán.  

11990082_846460048756862_420063006_o

Mindkét játéknapon egységesen este 20:00-kor kezdődnek a mérkőzések, így a televízió csak egy-egy talákozót tud adni, igaz így is palettára kerül a liga jelenlegi három legerősebb csapata a Dortmund-Bayern-Wolfsburg trió. Utóbbi pont egymás ellenében mérettetik meg. Ez lesz az idei igény eddigi legnagyobb rangadója, ugye a BVB és a Bayern még nem találkozott egymással.

A Dortmund és a Bayern München még hibátlan, míg a Wolfsburg bár harmadik a tabellán, de két meglepő idegenbéli döntetlen már becsúszott, így négy pontos hátrány alakult ki az élmenőkkel szemben. Ezt most lehet csökkenteni, vagy éppen növelni. Két eshetőség van, a Wolfsburg vagy nagyon lemarad, vagy pedig nyer, illetve pontot szerez kedd este Münchenben. Utóbbi esetében egy Dortmund győzelem szerdán Hoffenheimben azt jelenthetné, hogy Tuchel csapata meglóghat egy picit. Apropó, ha már Dortmund, a csapat ezidáig hibátlan és nem csak a bajnokságban, idei 11 tétmeccse közül mindet megnyerte, támadójátéka pedig lenyűgöző. Nem lesz tehát könnyű dolga a  Szalai Ádámot az utóbbi időben nélkülöző Hoffenheimnek.

Ami pedig a további mérkőzéseket illeti, az újonc és egyben remekül rajtoló Ingolstadt az eddig felemás arcot mutató Hamburgot fogadja. A szintén újonc Darmstadt pedig a rajton bukó, azóta legyőzőre nem találó Werder Brement “vendégeli” meg. Dárdai Pál csapata a Hertha BSC az ötödik helyen álló Kölnt fogadja.

Az élen álló triót a Schalke 04 követi, mely most az Eintracht Frankfurt legyőzésével menetelhet tovább. igen ám, de a Frankfurt is jó szezonrajtot tudhat magáénak, az első fordulós vereség óta nem tudták legyőzni. A Köln és a Stuttgart ketten együtt tízet kapott tőlük.

A két győzelemmel nyitó, majd zsinórban három vereséget beszedő Leverkusen (igaz ebben benne van a Dortmund és a Bayern) A Mainz ellenében térhet vissza a helyes útra, míg a hét  első napján edzőváltáson áteső tavalyi bronzérmes Mönchengladbach  az Augsburg ellenében szerezné meg első bajnoki pontjait. A szintén pont nélkül álló Stutthart Hannoverbe  látogat, utóbbi sem áll jobban egy egységgel, mondhatni kiesési rangadóm ez azonban öt forduló elteltével még korai.

Kedd:
20:00 Bayern München – Wolfsburg (Europsort 2)
20:00 Ingolstadt – Hamburger SV
20:00 Hertha BSC – 1. FC Köln
20:00 Darmstadt – Werder Bremen

Szerda:
20:00 Schalke 04 – Eintracht Frankfurt
20:00 Bayer Leverkusen – Mainz
20:00 Mönchengladbach – Augsburg
20:00 Hannover 96 – VfB Stuttgart
20:00 Hoffenheim – Borussia Dortmund
 (Europsort 2)

Őszi Ádám