A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A Manchester United és az Everton korábbi vezetőedzője ismét munkába áll, és ismét az angol élvonalban fog edzősködni.
Mint arról tegnap beszámoltunk a Sunderland vezetőedzőjét Sam Allardyce-t nevezték ki az angol válogatott élére. A fekete macskák sokáig nem vártak az új tréner bejelentésével. Hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy Allardyce-t a volt Everton és MU menedzser David Moyes követi a kispadon. A skót szakember négyéves szerződést kötött a klubbal.
Moyes 2002 márciusában vette át az Everton irányítását, amelynél a 2012-13-as szezon végéig dolgozott, több mint 500 mérkőzésen ült a liverpooli csapat kispadján. 10 alkalommal választották meg a hónap menedzserének a Premier League-ben. 2013. május 9-én bejelentették, hogy 2013 júliusától a Manchester United menedzsereként fog dolgozni, ahol a gyenge eredmények miatt 2014. áprilisában menesztették posztjáról. 2014. novemberében a spanyol élvonalban szereplő Real Sociedad vezetőedzője lett, de itt sem tudta megváltani a világot és szintén a gyenge eredmények miatt menesztették.
Forrás: Sunderland hivatalos honlapja
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!