Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Essen és Jena következik a Hölgyeknél

Hétvégén rajtol a női Bundesliga, melyben több magyar futballistáért is izgulhatunk, most azonban a csapatok bemutatásával próbálunk egy kis kedvcsinálót nyújtani. 

14102122_10205470559562488_691458469_n

I. rész: Mönchengladbach, Duisburg

Az 1973-ban alakult női szakosztály először  SC Grün-Weiß Schönebeckként szerepelt a regionálligában. Az alsóbb osztályú sikereket követően feljutottak a Bundesliga 2-be.

2004 óta az első osztály tagja. Három évvel később a klub a német kupában egészen az elődöntőig menetelt, ahol a városi rivális Duisburg búcsúztatta őket. Legnagyobb sikerüket 2014-ben érték el, akkor a DFB-kupa döntőjében 3-0-al maradtak alul az 1. FFC Frankfurt csapata ellen.

A nyáron sikerült szerződést hosszabbítani a csapatnál játszó korábbi világbajnok játékosával. Kozue Ando a legutóbbi szezonban 15 gólig jutott. A japán lány megtartása mellett természetesen igyekeztek megerősíteni a keretet, Brémából érkezett a gárdához az U20-as világbajnok Manjou Wild. Az Essen természetesen igyekszik lehetőséget adni a fiatal játékosok számára.

A nyitófordulóban majd Rácz Zsófia csapatával találkoznak

14137756_10205470559962498_1591247943_n

Az Essen mögött végzett tavaly az FF USV Jena. A Jéna csapata 1991-ben jutott fel először az első osztályba, ahol azonban nem volt túl sikeres az együttes, így rögtön kiesett. 2007-ben sikerült kivívni ismét az első osztályú tagságot. A klub feljutása után folyamatos változáson ment keresztül. Eddigi legnagyobb sikerét egy ötödik hely jelentette számukra, amit még a 2013/14-es szezonban értek el.

Az USV a hétvégén a neves 1.FFC Turbine Potsdam együttesével játszotta utolsó felkészülési mérkőzését ahol 2-1-es Potsdami siker született. A Turbine mellett alacsonyabb osztályú csapatok ellen készülhettek az idényre.

A Jena hétvégén Leverkusenbe utazik majd.

Balázs Zoltán