Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Inter a Manchester Unitedtól igazolna, nem is egyet

Finoman szólva sem úgy indult az Inter szezonja, ahogy azt a csapat háza táján letervezték, edzőváltás és a középmezőny minden, csak nem ennek a csapatnak a szintje. Ezért (is) próbálnának minél jobban erősíteni a téli átigazolási szezonba.


pioli

Méghozzá a szigetországból, pontosabban a Manchester Unitedtől. Stefano Pioli a csapat új menedzsere 4 játékost is elhozna a “Vörös Ördögöktől” és a hírek szerint már fel is vette Jose Mourinhoval ez ügyben a kapcsolatot.

Legfőbb kiszemeltjük az olasz hátvéd Matteo Darmian, de a mellékvágányon lévő Memphis Depay is célkeresztben van. Ha esetleg ennyi nem lenne elég és valami hiba csúszna a számításukba, akkor megvan a “B-terv” is ugyanis még Luke Shaw és Chris Smalling is érdekes lehet Nerazzuri számára.

Darmian és Depay megszerzésének realitása nagy kérdés, mivel Mourinho mennyire nem biztos, hogy könnyen válna meg a szezon közepén két játékosától, ám látva azoknak a szerepét a csapaton belül, nagyon nem elképzelhetetlen.