Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: A Real korábbi kapusa történelmet írt!

Jelenleg az  FC Porto alkalmazásában álló Iker Casillas két mutatóban is felkerült a Bajnokok Ligája históriás könyvének lapjaira. 

(Kép: marca.com)

Iker Casillas karrierje 18. Bajnokok Ligája szezonját kezdte idén az FC Portoval. Miután a portóiak szerdán, Casillasszal a kapuban hazai pályán egy ötöst hintettek a Leicester City-nek, az angolok mögött továbbjutottak a nyolcaddöntőbe.
A továbbjutással Casillas egy nem akármilyen rekordot tudhat a neve mellett, hiszen a Real Madrid korábbi kapusával a 18 szezon alatt csak egyszer fordult elő, hogy aktuális csapatával ne jutott volna a legjobb 16 közé!
Casillas-on kívül 17 alkalommal eddig egyedüliként a Manchester United már visszavonult klasszisa, Ryan Giggs mondhatja el magáról, hogy sikerrel abszolválta az elitsorozat főtáblájának első szakaszát!

A Porto győzelme egyben azt is jelenti, hogy Casillas lekörözte Xavit, hiszen  a 35 esztendős Világ- és Európa Bajnok hálóőr szerepelt immáron legtöbbször, eddig 97 alkalommal  győztes találkozón a BL-ben!