Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga, félévértékelő: Új stadion, kiesési gondok – MTK Budapest

Az elmúlt években megszoktuk, hogy a középmezőny elejéhez, vagy az élmezőny végéhez tartozik az MTK együttese. Az idei ősz ellenben nem úgy sikerült a kék-fehéreknek, ahogyan tervezték.

paks-mtk

Félévértékelő, 1. rész.: Gyirmót FC Győr

Hiába az új stadion, és a hazatérés, valami nem kerek az MTK-nál. Az elmúlt évek hányatott sorsa után végre ismét saját pályáján, az újonnan épült Hidegkuti stadionban fogadhatja ellenfeleit a kék-fehér egylet, ennek ellenére csak szenvednek Torghelle Sándorék. Pedig nagy reményekkel, új edzővel, a keretet jól ismerő Teodoru Vaszilisszel vágtak neki az ősznek az MTK-sok, akik nem mellesleg a nemzetközi kupában is pályára léphettek. Talán ez is kihatással volt a Hungária körútiak szereplésére. Nyáron – szinte az Eb után – belecsöppentek a nemzetközi kupába. Az Európa Liga első selejtezőköréből még továbbléptek Baki Ákosék a kazah Aktobe ellen, ám az azeri Qabala már erős riválisnak bizonyult. Kettős vereséggel búcsúztak el a nemzetközi szerepléstől Teodoru Vaszilisz tanítványai.

aktobe-mtk

S már a bajnokság elején látszott, szenvedős szezon lesz a kék-fehéreké. Ugyan bravúrokat elértek, hiszen az első örökrangadót megnyerték, a másodikon ikszeltek, a köztes időben igen hullámzó teljesítményt nyújtottak. Ugyanakkor az eredményekkel ellentétben a mutatott játék bizakodásra adott okot, mégsem sikerült tartósítani a jó formát. A tizenkilenc forduló alatt lőtt tucat gól a második leggyengébb mutató a futó idényben. Ennek is a felét az örökös gólfelelős, Torghelle Sándor jegyezte, ami a többiek kritikája is. Ha nem lenne a „Nemzet Sanyija”, alighanem a Gyirmót mögött kullogna a nagy múltú egylet, amely újfent kipottyanhat az élvonalból.

mtk629

S hogy a pozitívumokat vegyük górcső alá, a szezonban hosszabb ideig senki sem esett ki a munkából, és a Honvéd elleni kiütéses vereség mellett – amikor ötöt kapott Danijel Petkovic – rendre egy góllal (kivétel a Haladás és a Videoton, amelyek két-két góllal győztek) kapott ki a Hungária körúti társaság.

20160917_3013_fda_nso_640

Az viszont, hogy a nyáron Bese Barnabás a francia második ligás Le Havre-hoz szerződött, szintén érzékeny veszteségnek fogható fel, mert hiába érkezett a helyére Drazsen Okuka, aki 15 bajnokira volt nevezve, ebből tíz alkalommal kezdett, négyszer pedig beállt, ezt a posztot nem tudta betölteni Teodoru Vaszilisz. A kapuban is változatott a szakmai stáb. Az első hét fordulóban Hegedüs Lajos védett, majd érkezett Danijel Petkovic, igaz ekkor már biztos volt, hogy a korábbi U-válogatott Hegedüs Felcsútra teszi át székhelyét. A montenegrói kapusnak voltak kimondottan jól sikerült meccsei is, de egyszer-egyszer rajta is múlott, hogy nem szerzett pontot csapata. A tavaszi folytatás előtt sokkal jobb szereplésben bíznak a Hidegkuti stadionban.

Számok nyelvén:

11. MTK Budapest FC 19 4 8 7 12-21 -9 20 p.

Házi góllista:
6 gólos: Torghelle Sándor
2 gólos: Poór Patrik
1 gólos: Vogyicska Bálint, Gera Dániel, Vadnai Dániel, Kanta József

Lapok:
Sárga:
6: Dragan Vukmir, Torghelle Sándor
5: Vogyicska Bálint
4: Baki Ákos, Borbély Bálint
3: Poór Patrik, Vass Ádám, Vadnai Dániel, Kanta József
2: Drazsen Okuka, Myke Bouard Ramos, Danijel Petkovic
1: Korozmán Kevin, Gera Dániel, Szatmári István,

Kiállítás:
1: Dragan Vukmir

A leghosszabb győzelmi sorozat: –
A leghosszabb veretlenségi sorozat: 4 mérkőzés (5-8. forduló között)
A leghosszabb nyeretlenségi sorozat: 5 mérkőzés (1-5. forduló); 6 mérkőzés (14-19. forduló)
A leghosszabb vereségsorozat: 2 mérkőzés (3-4. forduló)
A leghosszabb lőtt gól nélküli sorozat: 395 perc (1-5. forduló)
A leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 265 perc (5-8. forduló)

Következik: Eltűnt sikerek nyomában – Debrecen

Gavalovits Sándor