Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Artner Tamás újra vezetőedzői munkát vállal – hivatalos

Új kihívásokat keresett magának és ezt meg is kapta a 46 esztendős szakember Artner Tamás, akit a legtöbben a Szombathelyi Haladás kispadjáról ismerhetnek. Legutóbb Ajkán volt szakmai igazgató, most azonban újfent vezetőedzőként vállal munkát a szebb időket is megélő Kaposvári Rákóczinál.

artner-tamas

A Rákóczi még 2004-ben jutott fel az NB I-ben, s igen hosszú időre váltott bérletet, ám végül a csapat kiesett, s egyéb problémák miatt egészen a megyei első osztályig süllyedt vissza. A csapat irányítását ekkor a korábbi kapusedző Házi László vette át, a kitűzött célt, a feljutást pedig könnyedén sikerült. Az NB III azonban már más kávéház, a két osztály között jelentős különbség van. Az idei szezonban is feljutási célokat fogalmazott meg a klubvezetés, ám nemvárt eseménysorok és botlások következtében még a téli szünet előtt felbontották a vezetőedző szerződését. Emellett pedig meg kell említeni, hogy az Érd remek szereplése mellett a Győri ETO bombaerős kerettel szintén az egyetlen egy feljutást érő helyre pályázik. A Rákóczi sorsa immáron nem a saját kezében van, a megbízott vezetőedzővel a korábbi  NB I-es gólkirállyal Waltner Róberttel a csapat elvesztette az ETO elleni rangadót.

Artner Tamás érkezését kedd délelőtt jelentették be hivatalosan Kaposváron. A szakember másfél éves szerződést írt alá, ami egy esetleges feljutást követően automatikusan meghosszabbodik egy esztendővel. Az új vezetőedző első nyilatkozatában elmondta, hogy minden mérkőzést szeretne megnyerni a zöld-fehérekkel, de tudja, hogy a csapat sorsa már nem a saját kezében van, ami a feljutást illeti. Eredményes futballt szeretne játszani a csapattal, és minél több játékost beépíteni a Bene Akadémia növendékei közül.