Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Értékes pontokat vesztett a City – Videó

A legtöbben Bajnokok Ligája lázban értek, de nem a Manchester City drukkerek. Rájuk majd csak jövőhéten vár a nemzetközi porondon a visszavágó. Ezen az estén a Premier Leauge-ben kellett bizonyítaniuk. A Stoke elleni mérkőzést pótolták be.

Stoke-City-v-Manchester-City-Premier-League

A 6. percben komoly bajba kerülhetett volna a Manchester City. Mame Diouf remek labdát kapott, amit a hazai kapura küldött, Caballero le tudott érni, és hárítani tudta a bal alsó sarok felé tartó lövést. A 18. percben ismét a Stoke veszélyeztetett. Bruno Martins Indi lövését követően kellett résen lennie ismét Caballeronak. A 20. percben félő volt, hogy Mame Diouf nem tudja folytatni a játékot, de szerencsére a sérülése nem bizonyult komolynak, így nem kellett őt lecserélni. Az első játékrészben a hazai gárda nem tudott komoly helyzetet kialakítani. A próbálkozásokba rendre beleértek a védők, és még a lövés előtt véget vetettek az akciónak. Egy lövésük ment mindössze kapura. A 25. percben Kolarov 22 méterről tüzelt kapura, de a Stoke hálóőre a helyén volt. Az első játékrész gól nélküli döntetlennel zárult.

A második játékrészben az 59. percig kellett várni az első hazai próbálkozásra. Sané remek passzt kapott, de nem találta el jól a játékszert, ami így jócskán a kapu fölött szállt el. A 68. percben Mame Diouf újra a földre került. Számára itt véget is ért ez a találkozó, mivel az első félidővel ellentétben, most már nem tudta folytatni a játékot. Afellay lépett helyette pályára, aki a Barcelona színeiben egykor dolgozott együtt Pep Gaurdiolával. A 71. percben Fernandinho adott remek passzt Silvának, akinek a lövése centikkel kerülte el a kaput. A 76. percben ismét Silva tüzelt, de lövése megpattant az egyik védőn. A szögletből beívelt labda Otamendit találta meg, de ő sem tudott pontosan célozni. A mai estén nem jött össze semmi a Manchester Citynek. A mérkőzés végére a Stoke pedig védekezésre rendezkedett be. A végeredmény 0:0.

Manchester City – Stoke City 0:0
Helyszín: Etihad Stadion, Manchester Vezette: Swarbrick
Gólszerzők: – ill. –
Sárga lap: Sané (54.) ill. Bardsley (24.), Walters (84.)
Kiállítva: – ill. –

Manchester City: Caballero – Sagna. Otamendi. Kolarov. Clichy – Fernandinho – Navas (Silva 57.). Toure (Iheanacho 76.). De Bruyne. Sane – Agüero Vezetőedző: Guardiola

Stoke City: Grant – Bardsley, Shawcross, Martins Indi, Pieters –  Diouf (Afellay 69.), Cameron, Allen (Imbula 84.), Sobhi – Walters, Berahino Vezetőedző: Hughes

Videó hamarosan.

kép: fullyfootball.com

Nagy Gábor