Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
Spanyol lapértesülés szerint Zinedine Zidane és a Real Madrid szóbeli megállapodást ért el a Portó játékosának ügynökével arról, hogy a következő szezonban Felipe Monteiro a királyi gárdába igazol.
Forrás: AS
A spanyol AS szerint Monteiro ügynöke, Giuliano Bertolucci szóban már megegyezett arról a Real Madriddal, hogy a 27 éves brazil védő a nyáron a spanyol fővárosba igazol, így a Reálnak most már csak a Portóval kell tárgyalnia erről. Monteiro 2016 nyarán csatlakozott a portugálokhoz a Corinthianstól, de egy nagyobb összeg reményében nem akadályoznák meg az üzletet. A védő jelenlegi szerződése 2021-ig szól, amelyben egy 50 millió eurós kivásárlási ár is szerepel, de az AS úgy tudja, hogy a Real Madrid 25 és 30 millió euró közötti összeget fizetne a játékosért.
A királyi gárda Pepe helyére keres középhátvédet, aki még mindig nem írt alá új szerződést, így egyre valószínűbb, hogy távozik a nyáron. Monteiro a szezonban annyira jól teljesített a Portóval, hogy életében először a brazil válogatottba is behívták.
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…