Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

DAC – Slovan: Jön az 50. felvidéki El Classico – felvezető

Hétvégén kerül megrendezésre 50. alkalommal a rendkívül nagy érdeklődés övezte DAC – Slovan szlovák bajnoki rangadó. A dunaszerdahelyiek legendás szurkolóik előtt közel teltház előtt mérhetik össze tudásukat a pozsonyiakkal, melyben a magyar válogatott támaódja Priskin Tamás is szerepel.

dacslovan

Új aréna egy fantasztikus közönséggel

A csallóközi DAC tavaly november 19-én a Trencsén ellen avathatta fel új arénáját, amely még nem készült el teljesen. A DAC Aréna két lelátója került átadásra (C+B), melyek összesen 6839 néző befogadására képesek. Építésük 2016 júniusától novemberig tartott. A stadion befejezése után a DAC Aréna megfelel majd az UEFA negyedik kategóriás stadionokra vonatkozó előírásainak, ami azt jelenti, hogy az új stadionban nemzetközi és válogatott mérkőzések is megrendezésre kerülhetnek. A stadion végleges befogadóképessége nagyjából 13 000 férőhely lesz. Az építkezésre fordított összeg eléri a 22 millió eurót.

17799424_1306501892776705_4063964259475851488_n

Az új stadionunk építésének első szakasza rekordidő öt hónap alatt lett kész. Az, hogy klubunk immár használatba vehette az új otthonát, egy nagyon fontos lépés a dunaszerdahelyi labdarúgás történelmében.”nyilatkozata  az FC DAC 1904 tulajdonosa, Világi Oszkár.

Ősi riválisok egymás ellen 1988 óta

Idén jubileumi 50. mérkőzésére készülhetett a két ősi rivális, mely több mint egy futballmérkőzés a derbi múltját ismerve. A Fortuna Liga 26. fordulójában mérkőzik meg 50. alkalommal a dunaszerdahelyi DAC és a pozsonyi Slovan. Eddigi mérkőzéseiken a pozsonyiak voltak az erdményesebbek, 30 győzelemmel míg a sárga-kékek csak 8 győzelmet tudnak felmutatni a derbik történetében, pontosztoszkodásra 11 alkalomal került sor. Ami a Csallóközben rendezett mérkőzésőket illeti a dunaszerdahelyiek hazai közönség előtt sem túl sikeresek csupán 6 győzelemmel büszkélkedhetnek a pozsonyiak 11 győzelmével szemben. A sárga-kékek legnagyobb arányú győzelmüket még 1989-ben könyvelhették el a Slovan ellen, míg a legelső derbire 1988 októberében került sor a Slovan otthonában. Az eddigi 49 mérkőzésen összesen 134 gólt született a derbi történetében, a legtöbb gólt hozó mérkőzésre pedig 1996-ban került sor, melyet a Slovan 7:1-re nyert meg.

Veretlenségi szériák

A tavaszi szezon előtt a pozsonyi Slovan 12 ponttal állt a listavezető Zsolna mögött, de egy remek tavaszi szezont produkálva Priskinék 7 pontra csökkentették a hátrányukat. Priskinék öt győzelemmel és egy döntetlennel a tavasz legsikeresebb együttese, mindössze az aranyósmarótiak ellen csúszott be egy hazai döntetlen. Az „égszínkékek” a Slovnaft Cupában is menetelnek, hétközben Nagymihály otthonában szereztek egygólos előnyt, mely mérkőzésen Priskin Tamás szerzett vezetést, végül pedig 2:1-re győztek a pozsonyiak.

Ami a dunaszerdahelyieket illeti Vida Kristopherék is remek veretlenségi szériával érkeznek a derbire, legutóbb éppen a Slovan ellen kaptak ki november 6-án Pozsonyban. A DAC immáron kilenc bajnoki mérkőzés óta nem talált legyőzőre, négy győzelem és öt döntetlen László Csaba mérlege, igaz ebből hétszer hazai közönsége előtt lépett pályra a csallóközi együttes.

6Zbo.dac_jpg

Magyarok a derbiről

A dunaszerdahelyiek egyik meghatározó játékosa Vida Kristopher a derbi előtt a FociClub-nak is nyilatkozott a derbiről és, hogy mit vár a mérkőzéstől.

„Úgy gondolom, hogy kellően felkészültünk, kiválóan formában vagyok, nem csak én, hanem az egész csapat. Ami az elvárásokat illeti, mindegy, hogy milyen meccsen, csak tartsuk itthon a három pontot. Mindkét csapat remek sorozatot fut, ha jól tudom a Slovan hét, mi pedig kilenc meccse nem találtunk legyőzőre. Ideje, hogy a Slovan sorozata félbeszakadjon. Mindent megfogunk tenni a győzelemért. Nagyon örülök annak, hogy Magyarországon is sugározzák a meccset, így még több ember átérezheti, hogy mit is jelent ez a párharc. Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen szurkolók előtt játszhatok, és hogy ennek a közegnek lehetek a tagja.” – nyilatkozta honlapunknak a magyar játékos

László Csaba a dunaszerdahelyiek mestere is nagyon várja a mérkőzést és a szurkolókat is külön kiemelte.

“Szeretnénk a szurkolókat kiszolgálni, és itthon tartani a három pontot. Sok derbin vettem már részt, de ennek a pikantériája teljesen más.” – nyilatkozta az M4 Sportnak a dunaszerdahelyik vezetőedzője

Az erdélyi származású szakember szerint a helyi fanatikusok Európa-szerte felhívták magukra a figyelmet a szakember szerint, hozzátéve, talán több is lesz a szombati meccs, mint egy futballmérkőzés.

Teltház előtt harsan majd fel a Nélküled 

A 2015. augusztus 2-i DAC-Slovan rangadó előtt Valaskó Ferenc és a DAC szurkolótábora közösen énekte az Ismerős Arcok Nélküled című dalát,  amely azóta az egész világot bejárta. A mérkőzésen közel  7000 néző előtt harsanhat fel a legendás dal.

Fortuna Liga, Szlovákia
26. forduló, 15:30
FC DAC 1904 – Slovan Bratislava (M4 Sport)
Helyszín: Dunaszerdahely, MOL Aréna

Promó

Végezetül jöjjön egy kis kedvcsináló a 15:30 órakor kezdődő mérkőzésre, melyről természetesen a FociClub.hu is beszámol.

https://www.youtube.com/watch?v=xu5gKZfbTSY&t=27s

Képek: fcdac.sk, Bács András, Bíró Attila

O.G.