Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: Zöld-fehér vagy piros-kék? – előzetes

Az egyik megkoronázhatja, a másik megmentheti szezonját a 77. Magyar Kupa fináléban. 

Magyar-Kupa-615x400

Hosszú idő után néz ismét farkasszemet egymással a Ferencváros és a Vasas szerda este a kupadöntőben, hiszen legutóbb 1986-ban találkoztak az utolsó mérkőzésen a felek ezen a találkozón. Akkor az angyalföldiek tizenegyesekkel diadalmaskodtak, s legutóbb 2006-ban jutottak el a fináléig, amikor a Fehérvár FC állította meg a fővárosiakat. A Fradi ellenben az elmúlt tíz évben két ízben jutott a fináléban, a legutóbbi két kiírásban, amelyeket meg is nyertek a zöld-fehérek, így most sorozatban harmadszor nyerhetik meg a kupát. Ez nem az első ilyen szériája lenne a Fradinak, hiszen 1943 és 1945 között először, majd utána 1974 és 1976, végül 1993 és 1995 között ért el sorozatban három győzelmet a klub. Összesen már huszonkét kupánál tartanak a ferencvárosiak, míg a Vasas mindössze négyszer tudott felülni a trónra, legutóbb éppen harmincegy esztendeje.

Arra mérget lehet venni, hogy nem lesz izgalommentes a találkozó, hiszen mindkét csapat előtt egy cél lebeg, és mint azt a két szakvezető kiemelte, nem parkolják be a buszt a kapuk elé, ami élvezetes kilencven, de adott esetben 120 percet generálhat.

A két együttes ellentétes utat járt be a fináléig, hiszen míg a Ferencvárosnak papíron könnyebb ellenfelek jutottak, addig az angyalföldiek több élvonalbeli együttessel is szembekerültek, legutóbb éppen a Mezőkövesden keresztül kellett továbbjutniuk. Ráadásul, míg a piros-kékek teljes kerettel készülhetnek, addig a IX. kerületieknél többek játéka kérdéses. Gera Zoltán, Böde Dániel és Dibusz Dénes sem teljesen egészséges, rajtuk kívül Marco Djuricin, Botka Endre, Ryu és Julian Koch is kisebb sérüléssel bajlódik. Eltiltott egyik oldalon sincs, ami jó hír a felek számára.

00462883

Amint Remili Mohamed nyilatkozta a találkozót megelőző sajtótájékoztatón, abból nem lehet kiindulni, hogy kétszer is legyőzték idén a Groupama Arénában a Ferencvárost, mert minden meccs más, sőt, egy kupadöntőn bármi megeshet, és annak ellenkezője is. Az angyalföldieket kiváltképp motiválhatja a finálé, hiszen a keret nagy része még a döntőben sem léphetett pályára korábban, nemhogy megnyerje azt. Döntő lesz, hogy melyik együttes szerzi az első gólt, illetve a tizenegyesek esetén melyik brigád tud hideg fejjel maradni. S az sem utolsó szempont, hogy a Vasas megkoronázhatja remek szezonját, míg a Ferencvárosnak egyetlen meccse van, hogy megmentse nem éppen diadalmenetben megélt idényét.

Út a döntőig:

MK-döntő

Az eddigi győztesek:

mk-győzelmek

Magyar Kupa, döntő
2017. május 31., szerda

19.00 Vasas FC – Ferencvárosi TC – tv.: M4 Sport
Groupama Aréna, vezeti: Solymosi Péter

Várható felállás:

Vasas: Nagy G. – Ristevski, Vaskó, Burmeister – Kleisz, Vida, Korcsmár, Berecz – Gaál, Saglik, Remili. Vezetőedző: Michael Oenning

Ferencváros: Holczer – Dilaver, Nalepa, Sternberg, Leandro – Hajnal – Lovrencsics G., Kleinheisler, Bognár I., Amadou – Radó. Vezetőedző: Thomas Doll

Gavalovits Sándor