Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MTK Budapest: „Sok mindent át kell értékelni” – Deutsch Tamás

Nem úgy sikerült az idény a kék-fehérek számára, ahogy szerették volna, így hat év után újra kiestek az élvonalból kanta Józsefék.

00029870

Hosszabb interjút adott a kiesés után Deutsch Tamás, az MTK elnöke. A női együttes bajnoki címe után hatalmas pofonnal ér fel, hogy a férfiak a következő idényt az NB II-ben kezdik. „Az, hogy kiestünk az első osztályból, nem egyszerűen fájdalmas csalódás és óriási kudarc, hanem szégyen – jelentette ki Deutsch az MTK honlapjának adott interjújában. – Magyarországon ilyenkor gyakori szokás, hogy elkezdik szépítgetni a helyzetet. De szerintem nincs helye a kidumálásnak, nem lehet mellébeszélnünk! Az a dolgunk, hogy megvizsgáljuk az okokat és nem az, hogy megmagyarázzuk a magyarázhatatlant. Az egyedüli lehetőség, hogy a lehető legrövidebb időn belül visszajussunk az első osztályba.”

Sok kritika érte az elmúlt időszakban az együttes játékát, és eredménytelenségét, amit jogosnak tart az elnök, aki egy hasonlatot is hozott a kiesésre. „Az MTK szurkolóinak minden szempontból igazuk van. Az általuk megfogalmazott kritikák jogosak. Ha az ember diákként hazaviszi a bizonyítványát és abból kiderül, hogy megbukott, akkor azon nincs mit magyaráznia a szüleinek. A labdarúgó vállalat vezetőinek, a szakmai stábnak, a játékosoknak el kell fogadniuk, hogy nem arról van szó, hogy ötös helyett hármas jegyet kaptak, hanem arról, hogy egy hatalmas karó szerepel a bizonyítványban. Elégtelen, bukás. Az a korrekt, ha elfogadják a kritikát, tovább megyek, miután én szurkoló is vagyok, nekem is lesújtó a véleményem, hasonlóan azokéhoz, akik most vaskos kifejezésekkel kérik számon a kiesést.”

Kiemelte, anyagilag stabil lábakon áll a klub, emellett a játékoskeret is alkalmas lett volna az élvonalban maradásra, s az infrastruktúra is megfelelő megléte sem magyarázta a kudarcot. Hozzátette, mind Teodorou Vaszilisz, mind Tamási Zsolt a klub szurkolói által támogatott, megkérdőjelezhetetlen szakmai múlttal segítette az egyesületet. Hogy mégis mi vezetetett a kieséshez? „Három és fél éve lettek új tulajdonosai a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaságnak. Az új tulajdonosok és az új menedzsment békés átmenetet hirdetett: megtartottak mindent és mindenkit a múltból, és így próbáltak lépésről lépésre változtatni, építkezni. Alapvető hiba volt! Azoknak lett igazuk, akik azonnali és radikális változtatásokat javasoltak, sürgettek! Mindent, ami a teljes zsákutcát jelentő elmúlt közel tíz évhez tartozik, ki kell hajítani, és teljesen új dolgot kell csinálni! – fejtette ki. – Az MTK ugyanis szakmailag fáradt és belterjes lett. Egyfajta „labdarúgó mini körmagyar” zajlott a klubnál, valahogy úgy, mint amikor a „celeb világban” a zenész megdicséri a színészt, a színész körül rajongja a filmrendezőt, a filmrendező jókat mond az újságíróról, az újságíró pedig a zenészt mondja a legjobbnak a szakmában, és ezzel a dicséret kör bezárul: kis teljesítmény, nagy elismerés. Nálunk hosszú évek óta ez zajlott. Ennek véget kell vetni!”

-L-ktkqTURBXy84ZTQyZDBmZmJkNDY2YWE2MjEzN2Q3NTQ1ZWIyYTdkMi5qcGVnkpUDAMytzQywzQcjkwXNAxTNAbw

Emellett hibának tartja azt is, hogy a 16-18 éves korban kell eladni a játékosokat, hanem négy-öt évvel később, amikor már bemutatkoztak a felnőtt együttesben, minden szakmai, és személyes fejlődés végén kell tárgyalni eladásukról. Ehhez az kell, hogy legyen a hátuk mögött 50-100 élvonalbeli, de legalábbis felnőtt mérkőzés. „Ezt a rossz gyakorlatot is hoztuk magunkkal, sajnos engedtük, hogy folytatódjon. Hiba volt.”

„És azzal áltattuk magunkat, hogy milyen kiemelkedő színvonalú az akadémiai képzésünk és milyen nagy számban építünk be saját nevelésű, fiatal játékosokat a csapatba.

Ezzel szemben, a nagyszerű sikert elérő U17-es válogatottban egyetlen MTK játékos sem volt, csupán MTK nevelésű futballista volt a csapatban, és az elmúlt két évben nem épült be szinte senki a fiatalok közül a felnőtt csapatba, ráadásul az NB III-as együttesünkből sem érkezett egyetlen játékos sem az első kerethez.”

Ennek megfelelően drasztikus változtatásokat kell eszközölni, következésképp a cél már most megvan: Az azonnali visszajutás. Ez azonban nem lesz könnyű, hiszen megerősödik jövőre az NB II, a korábbi fellegvárak visszatérésével, így például az ETO FC, vagy éppen a jelen pillanatban is a második vonalban szereplő Nyíregyháza, Békéscsaba, Zalaegerszeg, Vác személyében lesz konkurenciája a kék-fehéreknek. Ehhez azonban sok minden kell, hogy megerősítve esélye legyen a VIII. kerületieknek azonnal feljutni. „Először is pénz. Az MTK Budapest Labdarúgó Zrt-hez – az eddigi tulajdonosok mellé – új befektető érkezik, így pénzügyi lehetőségeink tovább bővülnek. A következő idényben nem lesz olyan klub a másodosztályban, mely említést érdemlően jobb anyagi körülmények között működik, mint az MTK Budapest.

Új edző kell. Ahogy azt már bejelentették, Tamási Zsolttal nem hosszabbítottak szerződést. Olyan vezetőedzőre van szükségünk, aki radikálisan tudja képviselni azt a változást, melynek igénye már több szezon óta kopogtat, de mostanra ránk is törte az ajtót.

Teljesen megújult játékoskeret kell! Abba kell hagyni a focisták babusgatását! Nemcsak jó képességű, kiváló fizikumú és mentálisan is rendben lévő labdarúgókra van szükségünk, hanem olyanokra, akik győztes típusok. Tisztelet a kivételnek, de az utóbbi időben nem nagyon voltak ilyen játékosaink. Kudarckerülő játékosaink voltak, és nem győztes típusok.

DeutschEgyébként a játékosaink mentális teljesítményével kapcsolatos önáltatást is egyszer és mindenkorra be kell fejeznünk! Nézze meg mindenki, hogy milyen változás történt a női kézilabdacsapatunknál. Kedves, aranyos, szerethető játékosaink voltak, akik évről évre majdnem kiestek, majd érkezett a győztes alkatú edző, Golovin Vlagyimir, és a mentalitásához illő, a céljait megvalósítani képes játékosokat hozott magával. Hasonló a helyzet a röplabdában. Magyar játékosokból, fiatalokból győzteseket formált az olasz mester.

Radikális változásokra van szükség, és erre van nagyjából tíz napunk, két hetünk. De június közepén úgy fogjuk elkezdeni a felkészülést, hogy a szükséges döntéseket meghoztuk, megvan az új vezetőedző és körvonalazódik a keret.”

Az interjú végén Deutsch megkövette a szurkolókat az elmúlt évi teljesítményért, szerinte ez a minimum, amit a klub dolgozói, játékosai, szakmai stábja megtehet.

Gavalovits Sándor