Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FTC: Az albán második árnyékában – előzetes

Mennyire becsülheti le a Ferencváros a lett FK Jelgava együttesét? Semennyire. Tavaly a Fradi ugyanis az albán második Partizani ellenében esett ki a BL-selejtezőben, így most már elmondható, nincs olyan csapat melyet bármelyik magyar csapat könnyedén kiverhet. Láthatjuk a válogatottnak is nehezére esett Andorrában győzni, nem is sikerült…

Labdarúgó Bajnokok Ligája - Ferencváros-PartizaniOliver Hüsing (balra elől) tavaly kiejtette a Fradit, most nem került keretbe (fradi.hu)

 A lettek vezetőedzője, Alexandru Curteian a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: a pályán nem biztos, hogy számítani fog a pénz… A magyar csapatok évek óta azzal takaróznak a gyenge nemzetközi szerepléssel, hogy ez meg az a csapat mennyivel több pénzből gazdálkodik… Tavalyelőtt a bosnyák Zeljeznicar, tavaly az albán Partizani verte ki úgy a zöld-fehéreket, hogy jóval kisebb költségvetésük volt. Most a Jelgava ellen már bizonyítani kell, hogy a futballba öltött milliárdok nem hiába voltak.

A gyenge nemzetközi és hazai szereplés miatt a Ferencváros kerete átalakult. Nem kicsit, nagyon… Tavaly nyáron a Partizani ellen ez volt a felállásuk: Dibusz – Dilaver, Hüsing, Leandro, Ramírez – Gera Z., Pintér Á. (Nagy D., a szünetben) – Lovrencsics, Trinks (Djuricin, 67.), Varga R. (Sestak, a szünetben) – Böde.

Közülük Dibusz védhet ma is. A védelemből Dilaver és Ramirez távozott, Hüsinget pedig nem nevezte Thomas Doll a selejtezőre. A Fradi keretében egyetlen igazi balhátvéd volt Janek Sternberg, kedden őt is kivette a nevezettek közül a német tréner. Várhatóan Lovrencsics Gergő lesz a jobbhátvéd (tehát ő a tavalyi keretből maradt, csak akkor még középpályás volt), Otigba Kenneth lesz az egyik középső védő, Leandro a másik (ő maradt), míg baloldalon a jobbhátvéd Botka Endre kaphat szerepet. A középpályáról Pintér Ádám és cseréje Nagy Dominik külföldön van már, így Gera mellett az új fiú az uruguayi Gorriarán kezdhet. A két szélen Varga Roland és Moutari játszhat, mint tavasszal általában. Igaz a nigeri helyére az igazolás Bőle Lukács is bevetésre vár. Középen ott van az új fiú portugál Rui Pedro, igaz ő még csak hétfőn lett a Fradi játékosa, helyette játszhat Hajnal Tamás is, elől pedig Böde vagy Priskin lesz a középcsatár. Igaz itt még az is előfordulhat, hogy a Fradi új szisztémában fog játszani, s két csatárral rohamoz, igaz erre kevés az esély. Ráadásul Böde izomsérüléssel küzd, úgyhogy szinte biztos, hogy kimarad a mai meccsből. Még az is előfordulhat, hogy Doll úgy dönt megnézné Lovrencsics Balázst tétmeccsen, s beveti a mai kupameccsen.

A várható kezdőcsapat: Dibusz – Lovrencsics G., Otigba, Leandro, Botka – Gera, Gorriarán – Varga R., Rui Pedro (Hajnal, Radó), Moutari (Bőle) – Priskin (Böde/Lovrencsics B.)

Endrődi Dávid