Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb- és vb-győztes labdarúgóval erősítene a Newcastle! – sajtóhír

Európa- és világbajnok labdarúgóval erősítene a Rafa Benítez által irányított együttes. Az AS információi szerint az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba (Premier League) frissen feljutó Newcastle United érdeklődik az elmúlt években a Manchester City színeiben futballozó Jesús Navas játékjoga iránt…

jesus-navas-manchester-city-premier-league_3211978

Sokáig biztosra vették azt, hogy Jesús Navas visszatér korábbi sikereinek helyszínére, azaz a Sevillához. Hivatalos bejelentés azonban azóta sem történt ezen üggyel kapcsolatban. A szabadon igazolható futballistának a hírek szerint újabb kérője akadt, ahogyan már említettük a Newcastle United állítólag szintén szívesen a soraiban tudná Jesús Navas-t. 

Jesús Navas-t 2013 nyarán nagy elvárásokkal igazolt le a Manchester City. Nos, a spanyol szélső végül nem tudta beváltani a hozzáfűzött reményeket. Minden frontot egybe véve 183 mérkőzésen lépett pályára a manchesteri gárda színeiben, melyek során mindössze 8 alkalommal volt eredményes illetve 39 gólpasszt osztott ki a társai között. 

Németh Boldizsár