Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB I: Nem bírt az újonccal a Videoton

Hiába tartották esélyesebbnek a fehérváriakat, a Balmazújváros meglepte a piros-kékeket.

90076

Lazovic gólja csak az egyik pontra volt elég. – fotó: vidi.hu

Bízott övéiben Marko Nikolic, aki nem változtatott kezdőcsapatán a hétközi El-siker után, míg Horváth Ferenc az NB I-es rutinnal felvértezett labdarúgóiban bízott leginkább. Jellemzően a Videotont tartották a találkozó esélyesének, ehhez képest egyáltalán nem játszott megilletődötten a hajdúsági alakulat. Ennek köszönhetően a meccs elején egy remek támadás végén Andric vette be a fáradtabbnak tűnő házigazdák kapuját. A folytatásban fölénybe került a fehérvári alakulat, ám nem tudták gólra váltani lehetőségeiket, míg a Balmazújváros szervezett védekezésből indított kontrákban bízott. Sokáig ült is az újonc elképzelése, merthogy a Videoton hiába tűnt veszélyesebbnek, s találta el háromszor is a kaput, Horváth László eszén nem tudtak túljárni a házigazdák. Egészen a második félidő elejéig őrizte előnyét az újonc.

A fordulást követően gyorsan nekiesett ellenfelének a piros-kék együttes. Juhász és Vinícius játszott össze a félpályánál, utóbbi Nego-nak passzolt, aki felrúgta a kapu előterébe a játékszert, amire érkezett Lazovic, és közelről a kapuba fejelt. Ahogy haladt előre az idő, maradt kiegyenlített a mezőnyjáték, viszont a kapu előtt veszélyesebb volt a Vidi. Előbb Suljic beadásáról maradt le Scepovic, majd a szerb támadó lövését védte Horváth László. Ezt követően több lehetőséget is kihagytak a vendéglátók, de újabb gólt nem tudtak szerezni, így meglepetésre pontot loptak a Videotontól. Horváth Ferenc pedig folytatta sorozatát, hiszen korábban egyik klubjával sem veszítette el első bajnokiját.

Videoton – Balmazújváros 1-1 (0-1)
Pancho Aréna, vezette: Iványi Zoltán
Gólszerzők: Lazovic (51.) ill.: Andric (17.)
Sárga lapok: Nego (13.), Juhász (72.), Barczi (77.) ill.: Rus (23.), Vajda (32.), Horváth L. (65.)
Kiállítva:

Videoton: Kovácsik – Szolnoki (Géresi, a szünetben), Vinícius, Juhász, Stopira – Hadzic (Barczi, 62.), Pátkai – Nego, Lazovic, Suljic – Scepovic (Maric, 78.). Vezetőedző: Marko Nikolic

Balmazújváros: Horváth L. – Rus, Tamás L., Sigér, Kovács Á. (Batarelo, 71.) – Zsiga E. (Fekete, 57.), Andric (Virág, 80.), Vajda, Uzoma – Habovda, Haris. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gavalovits Sándor