Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NB II: Gyirmóti és csabai kiütés, MTK-siker

Már a szombati napon megkezdődött a második vonal soron következő fordulója, amelyben a Gyirmót ízekre szedte a jobb sorsa érdemesebb Zalaegerszeget, az MTK ismét győzni tudott.

gyfczte

Nincs messze az az idő, amikor a Zalaegerszeg még bajnoki címet ünnepelt az élvonalban, hiszen 2002 nem volt oly régen. Ehhez képest immár 2011 óta az NB II-ben szerénykedik a kék-fehér egylet. A Gyirmót viszont az élvonalból kiesőként kezdte a mostani idényt, az előző héten döntetlennel indítottak a győriek, míg a ZTE az ETO FC ellen ikszelt. Most viszont a sárga-kékek végig irányítva ütötték ki a zalaiakat.

Ami a vasárnapi napot illeti, a szintén élvonaltól búcsúzó MTK Budapest a Ceglédet fogadta, s Torghelle duplájával megverte ellenfelét a kék-fehér alakulat. A korai vezetést a szünetre még kiegyenlítették a vendégek, mígnem a második játékrész hajrájában a rutinos támadó fejjel megszerezte a második találatát, egyben a győzelmet jelentő gólt.

mtkcvse

Kora este folytatódott a második forduló. Gyulán rendezték a forduló rangadóját, ahol a Szeged-2011 a Békéscsabát fogadta. A kék-feketék hiába szereztek vezetést bő húsz perc után, a csabaiak még az első negyvenöt percben megfordították az összecsapást. A vége kiütés lett, így a szegediek maradtak a középmezőnyben, míg a lilák valamelyest javítottak az előző hétvége után.

A Mosonmagyaróvár korai góllal győzte le a Siófokot, megőrizve idei veretlenségét a kisalföldi alakulat. Az újonc Kazincbarcika ismét nyerni tudott a Vác ellen, pedig a Pest megyei brigád szerzett vezetést, ám Takács Péter az első félidő hajrájában egalizált, majd a második negyvenöt perc derekán Kanalos fordította meg az összecsapást.

Az előző idényben szintén NB III-as Budafok legyőzte a Dorogot, amely így kiesőhelyre csúszott vissza, Prukner László együttese ezzel a sikerrel felküzdötte magát a középmezőnybe. Hiába a változások Soroksáron, Lipcsei Péter csapata Szolnokon kapott ki, amivel a mezőny végéről kellene visszatornázni magát. A legutóbbi szezonban még a feljutásért küzdő fővárosiak az idén a bennmaradásért harcolhatnak. Az előző körben döntetlent elérő ETO FC Győr egyenlíteni még tudott a Kisvárda ellen, győznie azonban nem sikerült, mi több a várdaiak a meccs hajrájában kétgólosra hizlalták előnyüket, amit meg is tartottak.

A forduló záró összecsapásain a Nyíregyháza hatgólos meccsen verte a Budaörs gárdáját, míg Sopronban gólok helyett kiállítások kerültek a jegyzőkönyvbe. Érdekesség, ebben a fordulóban négy alkalommal is villant a piros lap.

Eredmények:

Gyirmót FC Győr – ZTE FC 5-0 (3-0)
G.: Nagy P. (6., 34.), Kiss M. (31.), Simon A. (61.), Szegi V. (83.)

MTK Budapest – Ceglédi VSE 2-1 (1-1)
G.: Torghelle (18., 79.) ill.: Albert I. (45+2.)

Mosonmagyaróvár – Siófok 1-0 (1-0)
G.: Schmatovich (10.)

Szeged-2011 – Békéscsaba 1-4 (1-2)
G.: Povázsai (22.) ill.: Urbin (34., 45.), Nagy S. (47.), Szatmári I. (83.)

Kazincbarcika – Vác 2-1 (1-1)
G.: Takács P. (39.), Kanalos (64.) ill.: Balajti (15.)

Soroksár – Szolnok 0-1 (0-0)
G.: Dvorschák (90., öngól)

Dorog – Budafok 0-2 (0-1)
G.: Pölöskei P. (23.), Kovács D. (51.)
Kiállítva: Szalai A. (80., Dorog)

ETO FC Győr – Kisvárda 1-3 (0-1)
G.: Magasföldi (50.) ill.: Lukács (4.), Horváth Z. (79.), Délczeg G. (88.)

Nyíregyháza – Budaörs 4-2 (1-1)
G.: Kelemen D. (10.), Csilus T. (64.), Dragóner F. (69.), Rezes (78.) ill.: Deli (13.), Sajbán Máté (62.)
Kiállítva: Medgyes (68., Budaörs)

Sopron – Csákvár 0-0
Kiállítva: Ágh (56.) ill.: Jelena (53.)

A bajnokság állása:

n

Gavalovits Sándor