Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Nincs hosszútávú terv, csődbe mehet több klub is…” – Hemingway

Korábban az NB I-es bizottságot is vezető kispesti klubtulajdonos, George F. Hemingway volt a Sport 1 vendége. A XIX. kerületiek első embere több témát is érintett a műsorban, elsősorban a szponzorációval kapcsolatosan beszélt negatívumokról.

kispest-hapoel-nincs-szponzor

Szponzorok nélkül nincs üzleti alapú futball. Mindezt George F. Hemingway mondta a Sport 1 Mai Helyzet című műsorában, hozzátéve, hogy az elszabadult bérek miatt egy plafont kellene bevezetni, különben három-négy év múlva sok együttes fog csődbe menni. „Úgy látom, ha azt a trendet, ami megindult 2015-ben és béremelkedésekhez vezetett, nem fogjuk meg egy bértömegsapkával, három-négy éven belül több klub csődjéhez vezet majd. Nem akarok vészmadár lenni, de

azt gondolom, a labdarúgás vezetőire nem jellemző, hogy előrenéznek, hanem inkább a mával foglalkoznak.

Ez azonban olyan veszély, amit én látok, és úgy vélem, ők is fogják látni, csak lehet, hogy majd csupán három-négy év múlva – fogalmazott a kispestiek tulajdonosa a csatornának. – Nagyon nehéz fenntartani a csapatokat, és ha nem vigyázunk, akkor ez bajt is okozhat nekünk, amit nem szabadna. Megvan minden, van állami támogatás, utánpótlás-támogatás, sok szép dolog, stadionokat építenek, ám nem szabadna ezt odáig vinni, hogy nem foglalkozunk a jövővel, és a jövővel most kellene foglalkozni, az már itt van.”

Természetesen ezzel kapcsolatban szóba került a rendszerváltás, amikor az állam kivonult a sportból, később ugyan voltak szponzorok, de aztán ezek is eltűntek. „Aztán a 2000-es években a kormány teljesen elhanyagolta a sportot, a labdarúgást pedig kimondottan gyűlölték azok, akik a sportot irányították, ezért 2010-re minden haldoklott. 2010-ben az új kormány bejött, és próbál segíteni, ám az üzleti szponzoráció nem tért vissza.”

live4599_800x600

Ami a marketingstratégiát illeti, főképp a stadionok, a kulturált környezet lehet az egyik szponzorcsalogató eszköz Hemingway szerint, aki hozzátette, a kispesti egyesület 30-40 százalékkal tudta növelni a nézőszámát az elmúlt időszakban, de szeretnék, ha ez a tendencia tovább nőne. „Meg kell a stadionokat építeni, hogy legyen olyan hely, ahol lehet kiakasztani molinót, és nem néz ki olyan rosszul, hogy a szponzor ne akarjon ott lenni. Kell egy rendezett helyzet, ami most van, kell egy rendezett bajnokság, normális, erkölcsöket betartó vezetők, normális játék, kell a játék színvonalának emelkednie, és legfőképpen vissza kell hozni a stadionba a nézőket. Mi az utóbbi két évben előbb harminc, majd további negyven százalékkal emeltük a nézők számát a Bozsik-stadionban. Ennyi nem elég, még sehol sem vagyunk, meg kell duplázni legalább, de azt gondolom, jó úton vagyunk, marketingmunkát végzünk. Már három éve javasoltam az MLSZ-nek, hogy kellene egy marketingplatformot csinálni, amit minden klub követne, és erre építhetnék a klubok a saját marketingmunkájukat. Eddig ez nem talált kedves fogadtatásra, azonban ez a jövő, ezeket mind meg kell tenni, és akkor lesznek olyan csapatok is, amelyek bejutnak olykor a csoportkörökbe, ez nagyon fontos. A magyar válogatott sikere nem fog különösebben kihatni a klublabdarúgásra.”

S ugyan ezzel kellett volna kezdeni, de Marco Rossi távozása, valamint Davide Lanzafame maradása is téma volt. Két, olasz, két eset. „Azt mondja, nem kapott megfelelő ajánlatot. Szerintem ez igaz, nem kapott megfelelő ajánlatot, mert kevés volt a pénz – mondta Rossiról a tulajdonos. – Ő a pénz sokszorosát kapja Dunaszerdahelyen, semmiféle lehetőség nem volt, hogy annyi pénzt adjunk neki, amennyit ő szeretett volna.” Ami pedig a támadót illeti, kifejtette, könnyebb olyan labdarúgóval tárgyalni, aki maradni szeretne, mint olyannal, aki távozna, de fizetésemeléssel maradna. „Davide Lanzafame szeretett volna maradni. Ha egy futballista úgy áll a tárgyalásokhoz, hogy szeretne maradni, akkor az könnyebb, míg ha úgy, hogy »el akarok menni, de ha nagyon sok pénzt adnak, itt maradok«, azzal nem szeretek tárgyalni. Azokat a játékosokat akarom megtartani, akik itt akarnak maradni. Aki nem, azzal csinálunk valamit. Olyan tisztességes környezetet teremtünk, ami a futballban olyan ritka, mint a fehér holló. Mi azt tesszük, amit mondunk, és azt mondjuk, amit tenni fogunk. A helyzet annyiban változott, ne értse félre, amit mondok, hogy a labdarúgóknak most kifizetik a béreket, mert megvan rá a fedezet, de az, hogy az emberek a szavukat tartják dolgokkal kapcsolatban, az nem jellemző a sportágra.”

A kispestiek a tavalyi bajnoki cím után az idei tabellát is vezetik négy forduló után.

Gavalovits Sándor