Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dembélé a sztrájkjáról

Forr a levegő a Barcelona rekord-igazolása, Ousmane Dembélé körül. Minden mozdulatát újságírók hada figyeli, ami talán nem is akkora meglepetés a 105 millió eurós vételára miatt. Többek között első edzését is lencsevégre kapták, de a média-hype részeként például a német labdarúgás egyik meghatározó személyisége sem ment el szó nélkül a váltása mellett. Ezúttal pedig a játékos maga nyilatkozott a körülötte kialakult hajcihőről.

160229_dembele_rennes

Egy páratlan karrier kezdete: Dembélé alig több, mint másfél éve vált profivá a Rennes-nél, azóta pedig Dortmund érintésével a Barcelona rekord-igazolása lett

Ousmane Dembélé a spanyol sport.es-nek adott interjújában a következőket nyilatkozta a Borussia Dortmund edzéseinek megtagadásáról: “Eleinte higgadt voltam. Folytak a tárgyalások a Barcelona és a Dortmund között. Úgy gondoltam, türelmesnek kell maradnom. Aztán úgy döntöttem, hogy nem járok el többet a Dortmund edzésére. Nem akartam már többé velük edzeni. Kerestem a kifogásokat, hogy ne kelljen. Amikor láttam, hogy ez nem működik, úgy éreztem, hogy nem tettem meg mindent azért, hogy a Barcelona-hoz aláírjak. Ekkor keményítettem be.”

Majd Neymar utódlásáról is kérdezték, de ezt a címet kategorikusan elutasította: “Nem. Korábban mondtam, hogy nem akarok Neymar-utód lenni. Neymar egy kitűnő játékos, nagyon sokoldalú, és a világ egyik legjobbja. Én még fiatal vagyok, azért vagyok Barcelonában, hogy tanuljak, és hogy támaszkodhasson rám a csapat.”

Egy évvel ezelőtt szintén meg akarta szerezni Dembélé-t az általa “álmai klubjá”-nak nevezett FC Barcelona, azonban ekkor még nemet mondott ajánlatukra.

“Akkor még csak fél éve voltam profi a Rennes-nél. Szerettem volna a Bajnokok Ligájában játszani, a versengést jobban megismerni, egyszerűen egy jó szezont akartam egy jó csapattal. Szerencsére azonban a Barcelona másodjára is megadta a lehetőséget, és ezúttal már nem szalasztottam el.”

Reagált továbbá volt edzője, Thomas Tuchel nyilatkozatára is, akivel köztudottan kitűnő viszonyt ápoltak. A német szerint Dembélé néhány éven belül ott lesz a Ballon D’or élmezőnyében is, azonban a játékos ezt is elutasította: “Mint már mondtam, az a célom, hogy a világ legjobbjaitól tanuljak, és hogy a csapatomat segíthessem. Csak 20 éves vagyok. Az egyéni címek még nem igazán érdekelnek.”

Vajon beválik az ifjú tehetség Neymar posztján? Egy biztos, ez a céltudatosság csak segítségére lehet ebben…