Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Volt-szövetségi kapitányunk beárazta a Bundesliga sztárokat – 1. rész

A magyar válogatott, illetve a magyar utánpótlás-nevelés már hosszú évek óta nem titkoltan a német mintát követi, így számos német szakember dolgozott, illetve dolgozik a mai napig hazánk labdarúgásában. Sokan még emlékezhetnek a német válogatott legendás játékosára, aki hazánk szövetségi kapitányaként nem igazán vált be. Kiről is volna szó, ha nem a Nationalelf mezét 150-szer magára húzó Lothar Matthäus-ról?! (Figyelem! Cikkünk két részes, a 2. rész holnap 17:00-tól lesz elérhető honlapunkon.)

Kép Forrása: togogateway.org

Bár nálunk jól leszerepelt, a germánok viszont még mindig nagyon sokat adnak az egykori közönség-kedvenc szavára(kép forrása: togogateway.org)

Lothar Matthäus a BILD-nek adott interjújában bírálta a mai játékos-értékek becslésének elavultságát: “Az árak, amelyeket eddig ismertünk, mehetnek a kukába. Az új árszabásban is természetesen hasonlóak a kritériumok, mint korábban: számít a posztja és a kora az adott játékosnak, a korábbi sérülései, az élő szerződésének hossza, a sikerei, illetve a klubok iránta tanúsított érdeklődése.”

Ennek megfelelően a német legenda össze is állított egy listát az általa legértékesebbnek, vagy éppen leghaszontalanabbnak vélt Bundesliga-ban játszó játékosokról, illetve az “új rendszer” alapján meghatározott árukról. Igen sok emberről alkotott véleményt volt-kapitányunk, ebből a legérdekesebbeket két részletben közöljük.

Íme a lista első fele Lothar Matthäus kommentárjaival:

1. Robert Lewandowski (29, csatár, Bayern München)- 120 millió euró

robert-lewandowski-fc-bayern_36y6c5ozjoci1rpqwlqmeis12

“Egyike a létező legjobb befejező csatároknak, de már benne van a korban. Ha őt valaki meg akarná szerezni, az csakis a Real Madrid vagy a Barcelona lehetne.”

 

2. Emil Forsberg (25, szélső, RB Leipzig) – 40 millió euró

emil_forsberg__1000

“Az előző szezonban fantasztikus volt, és fontos eleme a lipcsei csapatnak.”

 

3. Timo Werner (21, csatár, RB Leipzig) – 60 millió euró

timo-werner-u21-dfb-100-_v-gseagaleriexl

Fiatal német válogatott óriási potenciállal.”

 

4. Pierre-Emerick Aubameyang (28, csatár, Borussia Dortmund) – 100 millió euró

pierreemerickaubameyang-cropped_wzfumxpgj5r81mr118hfa6vbm

“Sok gólt lő és iszonyú gyors, de csak 3 éves a szerződése.”

 

5. Pierre-Michel Lasogga (25, csatár, Hamburger SV) – 0 euró

hamburg-werder-bremen-pierre-michel-lasogga_3453753

“Nálam ő egy nagy nulla. A Hamburg maga tette őt tönkre. Sok szerencsét, hogy valaha is pénzt lássanak érte! Ha ingyen elengednék, akkor legalább a 2019-ig tartó szerződésében foglalt horribilis fizetését megspórolnák. Ő meg elfocizgathatna még egy darabig valahol zsebpénzért.”

 

5. Jonas Hector (27, szélső védő, 1. FC Köln) – 25 millió euró

hector

“Jól játszott az eb-n, és Kölnből nem könnyű bekerülni a válogatottba.”

6. Mario Gómez (32, csatár, VfL Wolfsburg) – 10 millió euró

gomez001 www.besiktas-internationalcom

“Még most is gólveszélyes. De már túl van a 30-on. Én még 2 évet jósolok neki a legmagasabb szinten.”

 

7. Leon Goretzka (22, támadó középpályás, Schalke 04) – 40 millió euró

skysports-leon-goretzka-germany-confederations-cup_3985871

“Még egy éve van a szerződéséből, azonban erősen érdeklődik iránta a Bayern Münche. Egy 5 éves szerződéssel duplaennyit érne…”

 

8. Mario Götze (25, támadó középpályás, Borussia Dortmund) – 40 millió euró

hd-mario-gotze_d0qcv21y9llb1j8crng12c0c2

“Nehéz idők a Bayern-nél, aztán hosszú betegség. Most van itt egy új kezdet lehetősége. Meglátjuk, mi lesz vele…”

Folytatás hamarosan…