Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MK: kezdődnek a főtábla küzdelmei – meglepetésekkel?

Újabb évad, újabb sorozat a Magyar Kupában. A címvédő Ferencváros előtt könnyed csörte áll, míg a többiek vegyes érzésekkel várhatják a rajtot.

286308_pecsi_mfc

A szebb napokat megélt pécsiek a Honvédot fogadják a kupában. – fotó: pestmegyeifoci.hu

Az első forduló általában sétagalopp az élvonalbeli együtteseknek a kupában, s első pillantásra idén sincs ez másképp, ugyanakkor láttunk már nem egyszer meglepetést a sorozat ilyen korai szakaszában is. Ami az NB I-es csapatokat illeti, a címvédő Ferencváros Dunaharasztiban kezdi a hadjáratát, s nem lenne meglepő, ha alaposan kitömné ellenfelét. A keddi játéknapon még a Diósgyőr érdekelt, amely Veszprémbe utazik. A papírforma itt is vendégsikert ígér, ámde ne feledjük, hogy nem oly rég még az NB II-ben vitézkedett a piros-kék együttes. Igaz, jelenleg mind a Dunaharaszti, mind a Veszprém az NB III. Nyugati csoportjában szerepel. Előbbi 10-ik, utóbbi 13-ik a most zajló szezonban.

Egy nappal később igazi meccsdömping következik, az élvonalbeli együttesek többsége és az NB II mezőnye is ekkor csatlakozik a sorozathoz.

Akik nem számíthatnak könnyed találkozóra, az elsősorban a Mezőkövesd, mert bár a Kecskemét a megyei I. osztályban szerepel, korábbi élvonalbeli tapasztalattal bíró labdarúgói vannak, ráadásul hibátlan teljesítménnyel – egy mérkőzéssel kevesebbet játszva a listavezető Jánoshalmával szemben – állnak második helyen. Emellett a védelme is igencsak erősnek tetszik, mindössze két gólt kapott négy meccsen a lila-fehér brigád. Békés megyei rangadót is hoz a kupa első fordulója, lévén a Kondoros a második vonalban szereplő Békéscsabát látja vendégül. Nagy nap lesz a kistelepülés életében, pláne, ha bravúrt érnek el. A bajnoki címvédő Honvéd Pécsre utazik, hogy az NB III. Közép csoportjában jelenleg hatodik PMFC ellen harcolja ki a továbbjutást. Ugyan a baranyai városban áll a bál a klub körül, ez azonban nem akadályozhatja meg a házigazdákat, hogy megpróbálja kiejteni élvonalbeli riválisát. A többiekre papíron gyengébb együttes vár. Viszont az NB II-es csapatok közül a Sopron (jelenleg utolsó előtti) a megye II-es Tatabányával csap össze, és szoros találkozóra van kilátás, lévén a bányászegyüttes keretében nemcsak helyi kötődésű labdarúgók szerepelnek, de többen közülük pályára léptek az NB I-ben is korábban.

59927_kiraly_kupa_2014_puskas_akademia_kaposvari_rakoczi

A Kaposvár – PAFC találkozó is izgalmasnak ígérkezik. – fotó: Vágvölgyi Bálint

A program (NB I/NB II):
szeptember 19., kedd
15.00 Dunaharaszti MTK – Ferencváros
15.00 VLS Veszprém – Diósgyőr

szeptember 20., szerda
15.00 Kecskeméti LC – Mezőkövesd
15.00 Karancsalja – Balmazújváros
15.00 Debreceni EAC – Budafoki MTE
15.00 Pécsi MFC – Honvéd
15.00 Tiszakécske – Nyíregyháza Spartacus
15.00 Nyíradony – Vasas
15.00 III. Ker. TVE – Soroksár
15.00 BKV Előre – Kisvárda
15.00 Sárvár – Paks
15.00 Kozármisleny – Gyirmót FC Győr
15.00 RAFC – Siófok
15.00 Nagyatád – Vác
15.00 Öttevény – Újpest
15.00 Szarvaskend – Haladás
15.00 Sényő – Kazincbarcika
15.00 Cigánd – Szolnoki MÁV
15.00 Komárom – Dorog
15.00 Tállya – MTK Budapest
15.00 Mohács – Videoton
15.00 Úrkút – Cegléd
15.00 Szekszárd – Szeged 2011
15.00 Kondoros – Békéscsaba
15.00 Csongrád-Kunság Aszfalt – Debreceni VSC
15.00 Mórahalom – Budaörs
15.00 Nyírbátor – ETO FC Győr
15.00 THSE-Szabadkikötő – Csákvár
15.00 Szarvas – Mosonmagyaróvár
17.00 Gárdony – Zalaegerszegi TE
19.00 Tatabánya – Soproni VSE
20.00 Kaposvári Rákóczi – Puskás AFC

A teljes menetrend itt böngészhető.

~GS~