Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Hosszú és rögös út vezet a a 2018-as finnországi U19-es Európa-bajnokság elitköréig, avagy a nyolc kiadó helyért (ami pontosan csak hét, mivel a házigazda alanyi jogon adott) a selejtezősorozat első szakaszában 52 csapat indult útnak 13 darab négy fős csoportban. A mezőny feleződik, ugyanis csak az első két helyezett lép tovább kvartettenként. A magyar válogatott nehéz csoportba került, viszont egy utolsó perces góllal hatalmas lépést tett a továbbjutás irányába Szlovénia legyőzésével.
A magyar U19-es válogatott Szlovénia ellen kezdte meg selejtezős szereplését, nyugati szomszédunk pedig egy határozott, és igen szervezett védekezéssel rukkolt elő ellenünk. Marcus Jahn szövetségi edző csapata irányította a játék képét, sokkal többet birtokoltuk a labdát, ám az első találat nagyon nehezen érkezett meg. Egészen az 59. percig kellett várni, ekkor az Olaszországban légióskodó, a Genoa csapatánál pallérozódó Szabó Levente tudott eredményes lenni. A találkozót a helyzeteink ellenére nem sikerült lezárni, sőt Celar révén a hajrában az egyenlítő találat is megérkezett szlovén részről. Végül egy az utolsó percben begyötört góllal sikerült diadalmaskodnunk, a meccs és a magyar csapat hőse az MTK Budapest akadémistája Lustyik Levente lett.
Mindez azt jelenti, hogy a magyar csapat nagyon közel került a továbbjutáshoz, hiszen a házigazda Hollandia elleni meccs eredményétől függetlenül továbbjuthatunk, ha a Málta elleni akadályt sikerrel vesszük.
Magyarország–Szlovénia 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Szabó (59.), Lustyik (90.), ill. Celar (84.)
Magyarország: Bese Balázs – Krebsz Máté, Mocsi Attila, Berdó Máté, Majnovics Martin – Lustyik Levente, Schafer András (Kiss Bence 90.) – Kundrák Norbert, Palincsár Martin (Banó-Szabó Bence 46.), Bévárdi Zsombor – Szabó Levente (Torvund Alexander 78.)
„Igazi csapatmunka volt ez a győzelem, nagyon megküzdöttek érte a srácok. Nagyon fontos sikert arattunk, mindenki a maximumot nyújtotta, férfimunka volt, amit láttam. A győzelem nagy lépés a továbbjutás felé, de még nem dőlt el semmi, két meccsünk még hátravan. A mai nap után a regeneráció a legfontosabb, és folytatjuk a felkészülést az előttünk álló mérkőzésre Hollandia ellen. Van a csapatban potenciál, tehetséges játékosok alkotják, a hazai pályán futballozó hollandok ellen is szeretnénk megmutatni a tudásunk” – értékelte a meccset Marcus Jahn szövetségi edző.
A csoport másik meccsén
Hollandia–Málta 3–0
2. forduló (2017.10.07.)
13.00: Szlovénia–Málta
16.00: Hollandia–Magyarország
3. forduló (2017.10.10.)
18.00: Szlovénia–Hollandia
18.00: Málta–Magyarország
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…