Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Vida Kristopher értékelte a DAC eddigi szereplését – exkluzív

Szlovákiában a tavalyi három fordulós – Magyarországon is alkalmazott – és némileg igazságtalan lebonyolítási rendszeren változtattak. A Fortuna Liga idei kiírása egy oda-visszavágós 22 fordulós alapszakaszból, majd egy playoff rendszerből áll, alsó- és felsőházra bontva. A tizenkét csapatos mezőny jelen pillanatban féltávnál tart, a hétvégén kezdődnek meg az alapszakasz visszavágói. A tabella élén a Spartak Trnava (Nagyszombat) egy picit meglépett, mögöttük azonban nagyon sűrű a mezőny. A Marco Rossi által trenírozott FC DAC 1904 remekül szerepel, a fordulás előtt a csapat negyedik, a dobogós FC Nitra csak jobb gólkülönbséggel áll előrébb. A FociClub.hu a dunaszerdahelyi csapat magyar húzóemberét, Vida Kristophert kérte meg az értékelésre. 

13708

A Trencin elleni idegenbeli győztes dupla második gólöröme

– A Trnava egy picit elhúzott, mégis nagyon egyben van az élmezőny. Hogyan értékeled a bajnoki alapszakasz első felét?
– Ott vagyunk az élmezőnyben, és úgy érzem, hogy nincsen olyan kiemelkedő csapat idén, aki ellen ne lenne esélyünk a győzelemre, játsszunk itthon, vagy idegenben. Jól kezdtük a bajnokságot és jó formában vagyunk, de mint minden csapat életében, nálunk is voltak kisebb hullámvölgyek, kellemetlen stílust képviselő csapatok. Hosszú még a szezon, az alapszakasz végéig még bármi lehetséges. Egyet tehetünk, kihozzuk magunkból a maximumot és akkor nem lehet gond, elérhetjük a céljainkat.

– Mennyire vagy elég önmagad eddigi teljesítményével? 
– Nem vagyok teljesen megelégedve azzal, amit eddig nyújtottam. Ennél többet várok magamtól. A folytatásban a jó mezőnyjáték mellett szeretnék gólokkal és gólpasszokkal hozzájárulni a csapat minél sikeresebb szerepléséhez. Bízom magamban és jönni is fognak a találatok, ezért dolgozom napról napra, edzésről edzésre lelkiismeretesen.

– Melyik volt az alapszakasz odavágóinak legnehezebb meccse, legkellemetlenebb ellenfele?
– Egyaránt nehéz dolgunk volt azok ellen a csapatok ellen, akik hozzánk jöttek és beálltak védekezni. A játékstílusunknak jobban kedveznek azok a csapatokat, akik játsszák a focit, ám a betömörülő védelmet is meg kell tanulnunk hatékonyan feltörni.

14601

A listavezető Spartak Trnava ellen nem sikerült a pontszerzés

– Visszatekintve, immáron higgadt fejjel a Trnava elleni vereség okai miben keresendőek?
– Jól kezdtük a mérkőzést, helyzeteket tudtunk kialakítani és kiegyensúlyozott volt a játékunk az első huszonöt percben. Majd egymás után jöttek a sárga lapok. A játék töredezetté vált, a kiállítás után pedig már nem igazán tudtuk a saját játékunkat játszani.

– Hétvégén a válogatott szünetet kihasználva a magyar listavezető Videotonnal mérkőztetek meg. Milyen volt a 2:1-es győzelemmel záruló találkozó belülről?
– Ez a mérkőzés igazából nem az eredményről szólt. Ennek ellenére úgy érzem, hogy így is a maximumot akartuk adni, ez több volt, mint egy edzőmeccs. Jó iramban játszottunk, a stílus viszont teljesen más volt, mintha egy szlovák élvonalban futballozó csapat lett volna az ellenfél. Attól függetlenül, hogy nem az eredmény volt az elsődleges, jó volt győztesen lejönni a pályáról. Visszaigazolást kaptunk, hogy jó úton haladunk.

22256627_10209530101158850_7330211082492456733_o

A válogatottba igyekvő Vida Kristopher és a korábbi válogatott Varga József párharca

– Az első fordulóban még júliusban 1:0-ra sikerült legyőzni a Podbrezova csapatát. Mire számítasz a hétvégi idegenbeli bajnokin? 
– Ha jól emlékszem a júliusi meccsen kapura ellenfelünknek még kaput találó lövése sem volt, ám így is az utolsó pillanatig nyitott volt a három bajnoki pont sorsa, nem tudtuk lezárni a meccset. Ha a tabellára nézünk, láthatjuk, hogy nem állnak túl jól, kellenek nekik a pontok és otthon fognak játszani. A hétvégi találkozó véleményem szerint teljesen más lesz, mint a szerdahelyi. Támadóbban fognak fellépni, a három bajnoki pontra fognak menni. Ez nekünk nem feltétlenül jelent rosszat…

– A Trnava ellen negyvenedik bajnoki meccsedet játszottad a DAC-ban. Ez idő alatt 7 gólt és 3 gólpasszt jegyeztél. Melyik a legemlékezetesebb momentum a számodra? 
– Nehéz lenne egyetlen egy momentumot kiragadni, hiszen fantasztikus élményekkel gazdagodtam. Mindenképpen megemlíteném  a bemutatkozásomat a Zilina elleni idegenbeli meccsen, ahol csereként beállva a hónap gólját szereztem. Továbbá a Slovan elleni hazai győzelmet, az atmoszférát, és összességében, ami körüllengte azt a találkozót. Az ilyen meccsekért érdemes focizni. A sorból a Trencin elleni duplámat sem hagynám ki. Ez mind fontos pillanat volt a számomra.

Íme a Trencin elleni emlékezetes dupla

A Zilina elleni gól még tavalyról, mely a hónap találata lett

Szerző: Őszi Ádám
Fotók: fcdac.sk/hu/ és Lelkes Ernő

Az interjú a dunaszerdahelyi klub hivatalos engedélyével készült
Felhasználás: A FociClub.hu nevének forrásmegjelölésével