Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Megtorpant Felcsúton a Fradi

Legjobbja, a válogatottban sérülést szenvedő Varga Roland nélkül látogatott a Fradi Felcsútra zsinórban négy bajnoki siker után. Bár sokáig vezettek is Thomas Doll tanítványai, végül egy megkérdőjelezhető büntetőnek köszönhetően a Puskás Akadémia otthon tudott tartani egy pontot.

pafc fradi

(Fotó: fradi.hu)

A Fradi nyomott az első negyed órában, ugyanakkor nem igazán tudtak mit kezdeni a Puskás Akadémia öt fős védőfalával. Az első komolyabb helyzetet a 26. percben jegyezhettük fel, ekkor Marco Pedroso beadásából bólintott Böde Hegedűs kezeibe. A 32. percben a túloldalon Márkvárt indította remekül Knezevichet, aki a jobb oldalról befelé cselezve tekert remekül, de Dibusz szép mozdulattal hárította próbálkozását. A 38. percben a jobb szélen vezetett támadást a Fradi, majd Lovrencsics beadása jutott el a bénázó védők közreműködésével Painstilhez, a ghánai pedig köszönte szépen, előnyhöz is juttatta a Fradit. (0-1) A félidő végén még egy Spirovski-bomba tréfálta meg kis híján Hegedűst, ám Heris még időben eltakarította a kipattanót.

Jól indította a hazi csapat a második játékrészt, a 48. percben a félidőben csereként érkező Latifi fordult le védőjéről, majd laposan lőtt 16 méterről, de valamivel mellé ment lökete. Az 55. percben Böde villant, nagyjából 20 méterről kísérletezett a feröeriek rémálmának is nevezhető támadó, ám Hegedűs kitornászta lövését. Az 59. percben Szakály Péter folytatta a veszélyes távoli lövések sorát, Dibusznak talán ezúttal kellett a legnagyobbat nyújtóznia. A 67. percben egy lapattanó labdát követően már a tizenhatoson belülről próbálkozhatott az egykori debreceni ász, ám párbajukat ismét Dibusz nyerte. Öt perccel később Lovrencsics tüzelt ballal tizenhét méterről, ám fél métert tévesztett a válogatott szélső. A 77. percben aztán Böde megbolondította a fél felcsúti védelmet, majd remekül találta meg Kochot, a csereként beálló, eredetileg védőjátékos azonban elhibázta a ziccert. A 84. percben aztán, Bognár játékvezető finoman fogalmazva szőrössszívűen tizenegyest ítélt a Puskás javára Otigba Kenneth lökése(?) után, amit Knezevich magabiztosan értékesített is. (1-1) Thomas Dollnál el is szakadt a cérna, a lelátóra küldte Bognár a németet.

A Fradinak tehát továbbra sem megy a Puskás Akadémia ellen (az első fordulóban is 1-1-re végeztek), ezzel a döntetlennel nem tudták kihasználni a Videoton botlását, a hátrányuk két pont a fehérváriak mögött.

Puskás Akadémia – FTC 1-1 (0-1)
Helyszín: Felcsút, Pancho Aréna, 2500 néző, vezette: Bognár Tamás
Gólszerzők: Knezevic (84., tizenegyesből) ill: Painstil (38.)
Sárga lapok: Vanczák (59.), Latifi (68.) ill: Botka (90.)
Kiállítva: –
Puskás Akadémia: Hegedűs –Osváth (Latifi, a félidőben), Vanczák, Heris, Poór, Balogh B.– Márkvárt (Bacelic-Grgic, a félidőben), Mevongou – Knezevich, Perosevic, Szakály P. (Prosser 75.)  Vezetőedző:: Pintér Attila
FTC: Dibusz – Botka, Blazic, Otigba, Pedroso –Leandro, Spirovski (Koch 76.) – Lovrencsics G. (Sternberg 82.), Gorriarrán (Moutari, 69.), Paintsil – Böde. Vezetőedző:: Thomas Doll

A bajnokság állása 12 forduló után:

tabella1

Lasányi Csaba