Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kétgólos előnyt szórakozott el Újpesten a Vidi

Parázs hangulatú, nézőtéri rendbontásokkal is “tarkított” mérkőzést hozott a Videoton újpesti vendégjátéka, melyen végül a bajnoki címre hajtó vendégek kishíján megverték önmagukat a remek első félidő után. 

újpestvidi2

(Fotó: ujpestfc.hu)

Mindössze 25 másodpercre volt szüksége a Videotonnak a vezetés megszerzéséhez: Ezekiel Henty remek csellel fektette el Pávkovics, majd lövésével a kapufát találta el, a kipattanót viszont már bepofozta a nigériai támadó. (0-1) Az újpesti szurkolók azonnal rá is kezdtek a magyar pályákon közkedvelt “nagyon gyenge” rigmusra. Lehetett is okuk a bosszankodásra, a hatodik percben Hadzic robbant be a Scepovic lökete utáni kipattanóra (0-2), hat perc után tehát már 0-2 állt az eredményjelzőn…A közönség nem viselte jól a hidegzuhanyt, második gól után már a “Vignjevic takarodj!” zengett az Újpest-tábor jóvoltából. (A héten volt egyébként negyedik “évfordulója” a szerb kinevezésének.) A tizedik percben három gólosra növekedett az előny, Henty szolgálta ki ziccerben Scepovicot, ám a szerb csatár csúnyán fölé lőtt. A 19. percben újra Scepovic került ziccerbe Pávkovics elcsúszásának köszönhetően, ám ezúttal a kapufát találta el. Ahogy Hajdú B. István is megjegyezte a közvetítés folyamán, az újpestieknek látszólag a maradék önbizalma is elment…A 29. percben újabb nagy Vidi-helyzetet jegyezhettünk fel, Juhász bólinthatott kb. az ötösről, de nem tudta rendesen megfejelni a labdát, amely így picivel mellécsorgott. A 37. percben aztán Anel Hadzic és közvetve Solymosi Péter játékvezető adott egy esélyt a liláknak: Pauljevic nyúzta a labdát cipelő bosnyák középpályást, aki mérgében hátrakapott, és bár gyakorlatilag el sem érte Pauljevic arcát, a jobbhátvéd eljátszotta a nagyhalált, Solymosi pedig felmutatta a piros lapot. Az első félidő végén mutatott is életjeleket már az Újpest, ám összességében bőven rájuk nézve volt így is hízelgő a 0-2 a félidőben. (A hosszabbításban még Stopira is gólt lőhetett volna egy szép Vidi-kontra-végén.)

zsótér

(Fotó: MTI)

Az első futballra emlékeztető jelenetet Tischler produkálta újpesti részről, a csereként beálló támadó szép labdaátvétel után lőtt kb. húszról, de a válogatott keretben is helyet kapó Kovácsiknak nem okozott gondot lövése. Az 50. percben pedig kicsit talán a semmiből meg is érkezett a szépítés, Pauljevic elé pattant a labda a tizenhatoson belül, a jobbszélső pedig megalkuvást nem tűrően vágta be a hálóba a játékszert kb. 10 méterről. (1-2) Az újpestiek reménykedni kezdhettek, hogy a legutóbbi mérkőzés forgatókönyve most “inverzben” fog megvalósulni és ők állnak fel kétgólos hátrányból a fehérváriakkal szemben. A 72. percben mindez meg is történt, Pauljevic ívelt át a túloldalra a jobb szélről, a visszatett labdából középen pedig az a Tischler bólintott a hálóba, akiről a Videoton-védők teljesen megfeledkeztek. (2-2) Az egyenlítés után nem sokkal szégyenteljes jeleneteknek lehettünk aztán szem és fültanúi, az újpesti közönség egy része ugyanis rasszista bekiabálásokkal illette a vendégek magyar válogatott védőjét, Paulo Viníciust. A szpíkernek és az újpesti játékosoknak is fel kellett szólítaniuk a renitenseket, hogy fejezzék be a szitkozódást… A kellemetlen közjáték után egy Henty szabadrúgással szerezhette volna vissza az előnyt a Vidi, ám Pajovic résen volt. Az utolsó percekben aztán a Vidi kishíján meg is verte önmagát, előbb Suljic kapott pirosat szövegelés miatt, a 91. percben pedig Nego a tizenhatoson belül rúgta meg ellenfelét, ám Kovácsik bravúrral fogta Novothny tizenegyesét. Ezután még némi nézőtéri zavargásról számolhattunk be, mielőtt Solymosi lefújta volna a rendkívül feszült találkozót. A végeredmény tehát ugyanúgy 2-2, mint legutóbb Fehéváron.

A Videoton ezzel a pontosztozkodással lecsúszott az első helyről, a Fradi ugyanis győztesen távozott Mezőkövesdről.

Újpest– Videoton 2-2 (0-2)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion, 1593 néző Vezette: Solymosi Péter
Gólszerzők: Pauljevic (50.), Tischler (71.)  ill.: Henty (1.), Hadzic (6.)
Sárga lapok: Zsótér (44.), Pávkovic (63.), Sankovic (82.) ill. Scepovc (57.), Stopira (60.), Pátkai (62.)
Kiállítás: Hadzic (37.), Suljic (89.)

Újpest: Pajovics– Pauljevic, Litauszki, Pávkovics, Balázs B. (Mohl 87.)  – Windecker, Sankovic (Selmani 87.) – Simon K. (Tischler, a szünetben), Nagy D., Zsótér – Novothny. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics

Videoton: Kovácsik–  Fiola, Juhász (Nego, a szünetben), Vinícius, Stopira – Suljic, Pátkai, Varga J., Hadzic – Scepovic (Szolnoki 57.), Henty. Vezetőedző: Marko Nikolics.

Lasányi Csaba