Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Fővárosi rangadó nézők nélkül – előzetes

Rangadót rendeznek a Szusza-stadionban, ám a hangulattalanság rányomhatja bélyegét az összecsapásra, nem úgy Debrecenben, ahol a listavezető vendégeskedik majd.

szusza-ferenc-stadion-1024x576

Hangulat? Ugyan már! Az újpesti szurkolók a legutóbbi fordulóban újfent meg nem engedett hangnemet használtak, minek következtében az MLSZ két zárt kapus büntetéssel sújtotta a klubot. Emiatt a Honvéd ellen edzőmeccs jelleget ölt az összecsapás. Nehezíti a lilák dolgát, hogy Novothny Soma biztosan, Zsótér Donát nagy valószínűség szerint nem lép pályára. A kispestiek ilyen gonddal nem küszködnek, így aztán Erik van der Meer a legerősebb összeállításban küldheti pályára övéit.

A forma döntetlent ígér Debrecenben, hiszen mind a Videoton, mind a Loki jó formának örvend. Persze mindkét oldalon sok hiányzóval számolhatnak. A házigazdáknál Könyves Norbert, Varga Kevin, Sós Bence, Kusnyir Erik és Haris Tabakovic is maródi, míg a fehérváriaknál Fiola Attila, Pátkai Máté, Vinícius is sérült, Asmir Suljic pedig eltiltás miatt nem léphet pályára.

Új seprű jól seper? A kérdés jogos, mivel a Haladás rövid időn belül harmadik edzőjével próbál kilábalni a gödörből, kérdés, Michal Hippel sikerül-e Balmazújvárosban nyernie a vasiaknak. Ugyanakkor az mindenképp a zöld-fehérek mellett szól, hogy Horváth Ferenc együtteséből sérülés miatt nagy valószínűség szerint Nemanja Andric, Belényesi Miklós és Horváth László is hiányozni fog. Eltiltás miatt Tamás László nem bevethető. A tabella ugyanakkor nem hazudik: a Balmazújváros a válogatott szünet előtt cserélt helyet a vasiakkal, és aligha szeretne újra “fordítani”.

Gyenge formában leledzik a Mezőkövesd, amely sereghajtóként várja a legutóbbi bronzérmest. Ugyanakkor a Vasas sem örvend túlzottan kirobbanó formának, mert bár az angyalföldiek a középmezőnyben tanyáznak, mégis közelebb érezhetik a kiesőzónát, mint az élmezőnyt. S ha ehhez hozzátesszük, hogy a kövesdiek az első két fordulóban hat pontot szereztek, azóta viszont valamennyi – tizennégy – bajnokin nyeretlenek maradtak, így valamelyest a Vasas felé billen a mérleg nyelve. Sérülések is nehezítik a nemrégiben kinevezett Kuttor Attila munkáját, hiszen Baracskai Roland, Csirmaz István is maródi. A másik oldalon Murka Benedek és Jan Símunek azok, akik nem léphetnek pályára.

A hangulatra nem lehet majd panasz Pakson, ahol a második helyen álló Ferencváros játszik, hiszen a szurkolói megtöltik a vendégszektort. A két csapat a legerősebb összeállításában léphet pályára, hiszen itt Lenzsér Bence, ott Gera Zoltán hiányzik mindössze. A formát tekintve a fővárosiak felé billen a mérleg nyelve, elvégre a gyenge idénykezdet után összeállni látszik a játék, minek következtében már csak rosszabb gólkülönbséggel szorulnak a Videoton mögé a IX. kerületiek. Viszont a tolnaiakat sem kell leírni, merthogy az utóbbi években rendre megfricskázzák a nagy múltú együtteseket, ráadásul teszik ezt csak magyar labdarúgókkal. Hogy aztán mennyire lesz egyszerű dolga a Ferencvárosnak, kiderül kora délután.

A jó formának örvendő DVTK Felcsútra látogat, s egyetlen nagy kérdés, Pintér Attila miképp szervezi meg csapata játékát, hogy kikapcsolja a remek szériát futó Ugrai Rolandot? Igaz, nemcsak a válogatott támadóra kell odafigyelnie a Puskás AFC-nek, hanem Diego Velára, valamint Nonora is. Már csak abból kiindulva is, hogy Márkvárt Dávid, Patrick Mevoungou eltiltás, míg Jonathan Heris és Radó András sérülés miatt nem bevethető. S míg a PAFC öt pontra áll a kiesőhelytől, addig a DVTK inkább előre tekinthet, merthogy ötödik helyen állva megközelítheti a kispestieket.

Összességében nagy változások nem lesznek a fordulóban, inkább bízhatunk abban, hogy jó és izgalmas összecsapások várnak ránk.

A program:
november 18., szombat
15.30 Puskás AFC – DVTK – stream: m4sport.hu
Pancho Aréna, vezeti: Andó-Szabó Sándor

15.30 Paks – Ferencváros – stream: m4sport.hu
Paks, vezeti: Berke Balázs

15.30 Balmazújváros – Haladás – stream: m4sport.hu
Balmazújváros, vezeti: Kassai Viktor

15.30 Mezőkövesd – Vasas – stream: m4sport.hu
Mezőkövesd, vezeti: Szabó Zsolt

15.30 Újpest – Honvéd – tv.: M4 Sport
Szusza stadion, vezeti: Bognár Tamás

19.30 Debrecen – Videoton – tv.: M4 Sport
Nagyerdei stadion, vezeti: Farkas Ádám

~GS~