Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bombameglepetés, ifjú titánja góljával verte a Haladás a Fradit!

Telt ház, azaz 8500 néző előtt játszotta első bajnokiját új stadionjában a Haladás, ám a bajnoki címért küzdő Ferencváros cseppet sem tűnt hálás ellenfélnek ez alkalomból…

blazic

(Fotó: ftc.hu)

Felemás előjelekkel várta a Haladás elleni mérkőzést a Fradi, hiszen Böde Dániel a Paks ellen kidőlt, a góllövőlistát vezető Varga Roland viszont visszatért. (Varga egyébként annak ellenére, hogy több hetet hagyott ki sérülés miatt, ugyanannyi gólnál jár, mint a teljes Haladás, tizenhármat…) A hazaiaknál pedig a mérkőzés előtt a rövid ideig a Fradiban is játszó Bosnjak Predrag volt a középpontban, akit 100. NB1-es meccse alkalmából díjaztak.

A szakadó esőben az első komolyabb helyzetet a motivált vendéglátók, pontosabban Németh Márió alakította ki, ám szép cselek után középről, már a tizenhatoson belülről végül gyenge lövést eresztett meg a fiatal támadó, Dibusz védett. A túloldalon a 19. percben Priskin került óriási helyzetbe Varga szabadrúgása után, ám nem tudta megfejelni rendesen a labdát a válogatott támadó. Még nagyobb ziccerben rontott a Haladásból Ramos, aki kb. hat vágta méterekkel fölé a labdát Halmosi remek passza után.. A 24. percben újra Ramos került helyzetbe Rácz kiugratása után, ám Dibusz jól mozdult ki kapujából és közbelépett. A 27. percben egy szép akcíóval a Fradi is jelentkezett, Pedroso bal oldali beadására Lovrencsics érkezett remekül, ám a szombathelyi védelem blokkolta kísérletét. a 32. percben aztán góllá érett a Haladás “fölénye”: sokadszor is nagy terület nyílott a Fradi középpályája és védelme között, egy gyors támadás végén az ünnepelt, Bosnjak szolgálta ki Mészárost, akinek csak a kapuba kellett passzolni a labdát. (1-0) Nem örülhettek azonban sokáig a szombathelyiek, egy perccel később Blazic robbant rá Varga szögletére és fejelt szép gólt. (1-1) A 39. percben újra Ramos léphetett ki veszélyes helyzetben, ám ezúttal a jól belépő Otigba akadályozta meg a gólszerzésben. A jó iramú első félidő így 1-1-gyel végződött.

A második félidőben visszavett a Haladás és a Fradi kezdett dominálni, ám igazi helyzetet nem láthattunk a vendégektől. A Haladásba csereként beálló Kovács Lóránt ollózása 16-ról mindenesetre szép volt, még ha mellé is ment valamivel próbálkozása… A 65. percben pedig egy szöglet után Wils fejelt kis híján a vendégek kapujába, azonban ez a labda is elkerülte picivel a bal alsót. Ramos távoli szabadrúgása sem volt rossz, ám nem csapódott le kellően a labda a brazil sokadik kísérleténél. A 78. percben aztán a Fradinak is megvolt az esélye a gólszerzésre: Spirovski játszotta meg a tizenhatoson belül Vargát, aki rá mostanában nem jellemző módon csúnyán fölé bombázott. A 84, percben aztán talán mikor már kezdték feladni a bizakodást a hazai drukkerek, jött a szemtelenül fiatal, pár perce becserélt Kiss Tamás, és Dibuszt is alaposan meglepve a tizenhatos jobb sarkának környékéről lőtt precízen a bal felsőbe. (2-1) Kiss egyébként pénteken töltötte be tizenhetedik életévét, ez pedig már a harmadik gólja volt az élvonalban!

A mérkőzés végén egy kisebb kakaskodás után Priskint még kiállították második sárgával, több helyzet azonban nem adódott, így Kiss elképesztő gólja győzelmet ért a Haladásnak. Nagyon kellett is ez a három pont a házigazdáknak, ezzel a sikerrel három pontra közelítették meg a már vonal feletti Balmazújvárost. Michal Hipp tanítványai A Fradinak pedig éppenséggel nagyon kellett volna, ugyanis így a forduló után a Vidi három ponttal vezeti a bajnokságot.

Haladás– Ferencváros 2-1 (1-1)
Helyszín: Haladás Stadion; Vezette: Szabó Zsolt
Gólszerzők: K. Mészáros (32.), Kiss T. (84.) ill. Blazic (34.)
Sárga lapok: Ramos (35.), Kiss T. (88.) Bosnjak (94.) ill. Blazic (38.), Otigba (42.), Hajnal (70.), Priskin (87.., 94.)
Kiállítás: – ill. Priskin (94.)

Haladás: Király – Polgár, Wils, Németh Milán, Bosnjak – Jagodics – K. Mészáros (Pinte 78.), Rácz (Kiss T. 82.), Németh Márió (Kovács L. 57.), Halmosi – Ramos. Vezetőedző: Michal Hipp

Ferencváros: Dibusz – Botka, Otigba, Blazic, Pedroso – Spirovski, Gorriaran (Hajnal 50.) – Lovrencsics G. (Moutari 63.), Paintsil (Bőle 72.), Varga R. – Priskin. Vezetőedző: Thomas Doll

A bajnokság állása 17 fordulót követően.

nb117

(A tabelláért köszönet az eredmenyek.com-nak!)

Lasányi Csaba