Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: utolsó perces góllal lépett tovább az MTK!

Erős havazás közepette feszült egymásnak az NB1 tavalyi két kiesője, azaz az MTK és a Gyirmót a hétközi Magyar Kupa-forduló zárómérkőzésén, végül a találkozót a 93. percben eldöntő hazaiakkal lett teljes a legjobb tizenhat mezőnye.

schafer

A mérkőzést eldöntő Schafer András a Siófok ellen (Fotó: mtkbudapest.hu)

A Videoton váci fellépése után ezen a találkozón is jelen volt a magyar válogatott élére nemrég kinevezett Georges Leekens – azért persze meglepő lenne, ha a pályán lévőkből túl sokan érintve lennénk majd a következő kerethirdetéskor, már csak azért is, mivel mindkét gárda felforgatott kezdőcsapattal lépett pályára. A hazaiknál mindössze ketten maradtak a hétvégi kezdőcsapatból -a veteránok közül Kanta József és Balogh Béla sérülés miatt nem szerepelhetett, de Vass Ádámot és Torghelle Sándort sem nevezték-,  míg a vendégeknél először kezdett a felnőttek közt az NB III-as csapatból felhozott Vörösbaranyi Armand, Dzsudzsák Balázs menedzserének 22 éves fia. Nem is forogtak veszélyben túl sokat a kapuk az első játékrészben, a két kapusnak lényegében nem akadt védeni valója.

A 61. percben aztán végre kapura lövést könyvelhettünk el, nem is akármilyet: egy beadási kísérlet után Boriról pattant a pár perccel korábban beálló Varga Péter elé a labda, aki kb. 16 méterről vágta a kapuba a játékszert. (0-1) Öt perccel később jött viszont az MTK részéről az egyenlítés, mégpedig egy másik cserejátékos jóvoltából: egy szöglet után Gengeliczki fejelt a kapufára, majd a kipattanót Gera Dániel pofozta közelről a hálóba. (1-1) A góloktól felpörgött a mérkőzés, Szentpéteri Viktortól bravúr is kellett Paku 18 méterről eleresztett lövése után a 71. percben. A mérkőzéslabdát aztán Stieber hagyta ki: egy kiugratás után kb 11 méterről lőhetett a vendégek támadója, miután lepattintotta magáról Borit, ám gyenge lövését Szentpéteri hárította. A kihagyott helyzetek pedig megbosszulták magukat: a 93. percben ugyanis Hrepka fejesét még bravúrral szedte ki Rusák, ám a kipattanó után a 18 esztendős Schafer András külsős lövésével megmentett mindenkit a hosszabbítástól és eldöntötte a továbbjutás sorsát. (2-1)

MTK Budapest – Gyirmót FC Győr 2-1 (0-0)

Gólszerzők: Gera (66.),, Schafer (93.)  ill.: Varga P. (61.)

Ami a késő délutáni meccseket illeti, a Paks Papp Kristóf fejesével érvényesítette a papírformát az NB II-es kiesőjelölt Csákvár otthonában, a Balmazújváros a második félidő közepétől emberelőnyben játszva, hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást Dunaújvárosban, a szebb napokat is látott fellegvárak csatáját pedig az ETO nyerte a Nyíregyháza ellen.

Aquital FC Csákvár – Paksi FC 0-1 (0-1)

Gólszerzők: – ill.: Papp (27.)

Dunaújváros – Balmazújváros 1-3 h.u. (0-1)

Gólszerzők: Tóth T. (77.) ill.: Arabuli (5.), Kovács Á. (110., 121.)

Kiállítva: Csendes (65.) ill.: –

ETO FC Győr – Nyíregyháza Spartacus 3-1 (1-1)

Gólszerzők: Erdélyi (40., 57.), Szabó L. (93.), ill.: Kartik (24.)

A korábbi mérkőzésekről bővebben itt olvashat.

Lasányi Csaba