Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bosz: “Aubameyangnak megvan a képessége ahhoz, hogy a Realban játsszon…”

Utolsó fordulójához érkezett a Bajnokok Ligája 2017/18-as kiírásának csoportköre, melynek a Borussia Dortmund csapata mint biztos kieső vág neki. Ellenfelük a mostanában szintén alulteljesítő Real Madrid lesz, a királyi csapat holnap 20.45-kor fogadja a sárga-feketéket a Santiago Bernabéuban. A németek pengeélen táncoló vezetőedzőjét, Peter Boszt faggatták tehát a spanyol újságírók az összecsapás előtt megrendezett sajtótájékoztatón…

bosz3

Bosz széles vigyora alapján meg se mondaná az ember, hogy egy hajszál választja csak el a menesztéstől… (kép forrása: sportbild.de)

A holland vezetőedző először csapata holnap esti céljait ismertette: “Megteszek minden tőlem telhetőt annak érdekében, hogy megnyerjük a mérkőzést.”

Amikor azonban a Real rossz formájára terelődött a szó, Bosz rutinosan kibújt a kérdések alól: “Negyedik helyen állnak a bajnokságban. Na és? Mi megpróbálunk jól játszani a mérkőzésen, hiszen ez fontos az önbizalmunk szempontjából. Kötelességemnek érzem, hogy az Európa-liga szereplést jelentő harmadik helyre vezessen a csapatot.”

Végül a csapat világklasszis csatáráról, Pierre-Emerick Aubameyangról faggatták, akit az utóbbi hetekben egy angol klubbal is szóba hoztak, és akinek a klubváltása egyre valószínűbbé válik. Az újságírók azon vádjaira, miszerint a gaboni ék nem elég jó ahhoz, hogy a Real Madridban játsszon, a következőt felelte: “Azt hiszen, megvan a képessége ahhoz, hogy a Real Madridban játsszon. Ennek ellenére remélem, hogy még sokáig nálunk marad…”

Lehetséges, hogy a csatár korábbi nyilatkozata ellenére télen robban majd az átigazolási bomba, és Auba a Dortmund valamelyik európai riválisánál köt majd ki?

Írta: Wernigg Márton