Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Swansea bejelentette Clement ideiglenes utódját, ám nem egy edző lesz az

A Premier League jelenlegi sereghajtója, a Swansea City csapata ma reggel hivatalosan is bejelentette, hogy menesztik Paul Clementet és stábját, és azt is közölték, hogy 24 órán belül bejelentik az utódját. Ez most megtörtént, ám nem úgy, ahogy azt mindenki várta. 

Leon-Britton-638016

Forrás: dailystar.co.uk

A Swansea nemrég jelentette be hivatalosan, hogy Paul Clement helyére még nem találták meg a megfelelő embert, addig viszont a csapat 35 éves középpályása, Leon Britton fogja átvenni a csapat irányítását. A Swansea vasárnap a Crystal Palace ellen fog pályára lépni hazai pályán a Premier League 19. fordulójában, ahol Britton segítői Gary Richards és Cameron Toschack, az U23-asok edzői, valamint Tony Roberts kapusedző lesz. Britton 2002-óta, egy kisebb megszakítással, a Swansea játékosa, és több mint 500 meccsen lépett már pályára a csapattal.

Az angol bajnokságban nem ő lesz az első játékos-edző, szinte már hagyománya van ennek a PL-ben. A kilencvenes években a Chelsea-nél több játékos is irányította már a csapatot, illetve a Swansea-nál sem ez az első eset, hiszen 2014-ben Gary Monk is játékos-edzőként dolgozott, majd később a csapat menedzsere lett.