Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Íme 12 név, avagy így fest a Barca téli bevásárlólistája

Az FC Barcelona hatalmas fölénnyel vezeti a spanyol bajnokságot, a csapat áll a Király Kupában, míg a Bajnokok Ligájában ha nem is brillírozva, de csoportelsőként lépett az egyenes kieséses szakaszba, ahol a Chelsea lesz az ellenfél. Valverde csapatára tehát mozgalmas tavasz és komoly sorozatterhelés vár. A jelenlegi keret sokak szerint nem alkalmas a triplázásra, vannak olyan pontok, ahol a télen feltétlen erősítésre van szükség ahhoz, hogy csúcsra járathassák a 2017/18-as szezont. Összeszedtük a pletykákat, a Barca bevásárlólistáját. Összesen 12 név, akik közül minden bizonnyal kikerülnek a téli érkezők.

1

Gondok a védelem oszlopában

Javier Mascherano az ősz folyamán sérülésekkel küszködött és nagy valószínűséggel a télen távozik a katalán sztárcsapattól. Idő közben Samuel Umtiti is megsérült, így Gerard Pique és Thomas Vermaelen maradt a két egészséges belső védő az egész keretet tekintve. A belga az elmúlt meccseken bizonyított, ám ez mit sem változtat azon a tényen, hogy “üveglábú” és már 32 esztendős. Egyértelműnek tetszik tehát, hogy középső védőt kell igazolnia a katalánoknak a télen. Umtiti még csak 24 esztendős, mellé kell megtalálni azt az egy-két játékost, aki hosszútávon képezheti a Barca védelmi oszlopát. Erre van is két jelölt.

Egyikük az Ajax mindössze 18 esztendős belső védője Matthijs de Ligt, akinek piaci árát 5 millió euróra taksálják. Fiatal kora ellenére már 47 tétmérkőzésen lépett pályára és alapembernek számít csapatában. Szerződése 2021-ig köti Amszerdamba. A jövő nagy ígérete, már a holland felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott. Védő létére igen gólerős és remek a fejátéka.

A 23 esztendős Yerry Mina a brazil Palmerias labdarúgója. A 9 millióra taksált belső védő 2020-ig szóló szerződéssel rendelkezik, Európában még nem játszott. Csakúgy mint de Ligt roppant gólerős, ezt mi sem jelzi jobban, hogy a Palemrias szerelésében 33 mérkőzésen 8 gólt jegyzett csatárokat megszégyenítő módon. A kolumbiai nemzeti csapatban 9-szer lépett pályára és 3 gólt is jegyez.

Ami a Dani Alves után hagyott űrt illeti a védelem jobb oldalán, úgy fest, hogy Nélson Semedo hosszútávon jó megoldás lehet, így a Barca hosszú idő után erre a posztra nem keres játékost.

2

Kész sztárfocista több zsák pénzért? 

A Real Madrid korábbi, az Arsenal jelenlegi kiválósága Mesut Özil valószínűleg nem szorul bemutatásra, ahogyan A Liverpool klasszisa Coutinho és az Atletico Madrid vezére Antoine Griezmann sem. Mindig jó kérdés, hogy hány dudás fér meg egy csárdában és azt is mérlegelni kell, hogy megéri-e 80, 100, vagy akár 150 millió eurót adni egy labdarúgóért az elszabadult piaci viszonylatok között. Vagy netán érdemesebb ezt az összeget hosszútávú befektetésként több fiatal, de már kiforróban lévő focistába fektetni.

Özil piaci értéke 50 millió euró és 2018-ig köti szerződés az Arsenalhoz, ahol a sikertelenség bizony beékelődik a fejekbe, valamint a BL-től való távolmaradás sem segíti Arsene Wenger munkáját, a csapat egyben tartását. A német kiválóság számára nem ismeretlen a spanyol közeg, hiszen 159 tétmérkőzésen viselte a Real Madrid mezét egykoron. Több kérője is akad, liga riválisok a Cheslea és a Manchester United is licitálhat, így megszerzése nem ígérkezik könnyű feladatnak, de még mindig olcsóbb lehet, mint a másik két szereplő.

A Griezmann sztori igen érdekes, hiszen aligha tudtuk volna elképzelni azt, hogy az Atletico Madrid vezére átszárnyal és katalán mezt ölt. A nyilatkozatok alapján viszont ennek komoly esélye lehet, ráadásul szerződésbe foglalt, mindössze 100 millió eurós kivásárlási árról is suttognak, ami ha igaz, akkor komoly öngól lehet a matracosok részéről, hiszen egy olyan kvalitású labdarúgó, mint a francia, jóval többet érhet a Neymar-transzfer hozta piaci viszonyok között. Szerződése egyébként 2022-ig érvényes, a transfermarkt pedig 80 millió euróra taksálja értékét.

A Coutinho-sága már húzódik egy ideje, a brazil előbb kegyvesztett volt Kloppnál a szezon elején, most pedig álomszerűen teljesít a Liverpool kötelékében. A Liverpool megkéri az árát és nem enged, mostanra 150 millió alatti vételárról nem is hallani. Kérdés, hogy megérné-e!?

3

Már sztárfocisták, de még nem világsztárok…

Három név, akik ott vannak a futballtérképen, ám még nem közelítik meg a fent imént említett trió szintjét. Van hova fejlődniük, de meg is van bennük ehhez a kvalitás.

Christian Eriksen a Tottenham kiválósága és talán ő van a legközelebb a fent említett trióhoz. Piaci ára igen borsos a 25 esztendős dánnak , akit a transfermarkt 50 millió euróra tesz. A korábbi Ajax játékos és a Spurs között 2020-ig érvényes szerződés van, így a londoniak remek alkuhelyzetben vannak.

A Schalke 04 fiatal tehetsége Leon Goretzka még mindig csak 22 esztendős, neve mégis olyan jól cseng, mintha már régóta tényező lenne az európai futballban. Szerződése a gelsenkircheni klubbal 2018-ig érvényes, piaci árát pedig 23 millió euróra becslik. Több kérője is akad, többek között a Bayern Münchan, a Juventus és a Manchester United is árgus szemekkel figyeli játékát.

A 23 esztendős Nabil Fekir egészen elképesztő szezont fut, a Lyon vezéregyénisége és roppant gólerős játékot mutat, melyre felfigyeltek a katalán sztárcsapatnál is. A 20 millió euróra taksált piaci ár és a 2020-ig érvényes szerződés mellett az Arsenal is tényező lehet, hiszen is Wenger érdeklődik iránta.

FotorCreated

Most robbannak a köztudatba

Végezetül jöjjön pár olyan fiatal, akik tényleg csak most robbantak be a köztudatba és a jövő nagy reménységei lehetnek. Több név is felkerült a bevásárlólistára, kérdés mennyiért lehet megszerezni őket.

A 21 esztendős Arthur a Gremio irányítója, friss Libertadores-kupa győztes. Az összes név közül talán az ő megszerzésére a legnagyobb az esély, állítólag már az egyezség is megszületett a felek között, így a Chelsea, aki szintén szerette volna, hoppon maradhat. Piaci árát 14 millió euróra taksálják, a vételárról még nem sokat lehetett hallani.

A jamaicai Leon Bailey a 2017/18-as idény egyik nagy felfedezettje lehet, a Bayer Leverkusen úgy fest, hogy remek üzletet csinált amikor tavaly leigazolta a villámléptű szélsőt. Pályafutását nemrég részletesen is bemutattuk, mindent megtudhatsz róla (bővebben ITT)

Rodrigo Hernandez egy viszonylag friss név a cilinderben és egy olyan posztot képvisel a Villarreal tehetsége, melyet Busquets tökéletesen megjátszik hosszú évek óta. Védekező középpályás, U19-es Európa-bajnok a spanyol válogatottal. A felnőttek között nemrég robbant be a 21 esztendős focista, akinek piaci árát már most 20 millió euróra taksálják. A Villarreal jól bebiztosította magát, 2022-ig szóló szerződést kötött saját nevelésű tehetségével.

Végezetül az utolsó név Houssem Aouar a Lyon 19 esztendős irányítója, aki idén bombaként robbant a köztudatba és lett alapember a francia sztárcsapatnál egy igen meghatározó poszton. Piaci értékét még nem frissítették, így a neve mellett szereplő 800 ezer euró nem éppen életképes. A Lyon nagyot szakíthat vele.

Az átigazolási piac hamarosan kinyit…

Ők tizenketten, avagy nagy valószínűséggel közöttük van az a 2-3 játékos, aki télen jelenlegi csapata szerelését a katalán sztárgárdáéra cserélheti. Mivel a cél a triplázás, ezért könnyen elképzelhető, hogy olyan sztárfocista is érkezik, aki bizony drága, de komoly rutinnal bír. A védelem rendbetétele, annak megerősítése létkérdés lehet.