Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol Liga: Teremtornával kezdenek a Hölgyek

Elkészült a II. Női Teremlabdarúgó-kupa kiírása, az MTK Hungária címvédőként várja a január végi eseményt.

dsc_32542

Egy éve Nagy Lilláék nyerték a téli teremtornát. – fotó: mlsz.hu

Hagyományteremtő szándékkal írta ki egy éve az MLSZ a női élvonal csapatainak részvételével zajló teremtornát. Igaz, korábban már rendszeres volt, hogy összejöttek télen a Hölgyek, hogy focizzanak egy jót, ezt a hagyományt élesztette újra a szövetség tavaly. Ezúttal egy csapat igazoltan fog hiányozni, merthogy a Ferencváros nemzetközi elfoglaltság miatt nem lesz ott Győrben január 20-21-én. Helyére az NB II-es szegedi Szt. Mihály FC kapott besorolást.

Mint említettük a bevezetőben, címvédőként száll versenybe az MTK Hungária, amely később a nagypályás bajnokságot is megnyerte. A kék-fehérek az elődöntőben a nagy rivális Fradit, majd a fináléban az ETO FC-t legyőzve lettek az első Teremlabdarúgó-kupa győztesei. Most talán nehezebb lesz a címvédés, lévén mind a nyolc együttes közel azonos játékerőt képvisel.

A bajnoki tabella őszi végeredménye alapján alakították ki a csoportokat, így egy kvartettbe került az ETO FC, a Haladás-Viktória, az Astra 4-IG HFC és a Szt. Mihály FC, míg a másik négyest a címvédő mellett a DVTK, az Újpest és a Kóka alkotja.

A csoportmeccseken mindenki kétszer játszik mindenkivel a 12 perces találkozókon, majd a két csoport első két helyén végzők a felsőházban, míg a harmadik-negyedik helyen végzők az alsó ágon folytatják. A helyosztók 20 perces meccsekből állnak.

Az összdíjazás is emelkedett, immád 4,5 millió forintot oszt szét a szövetség a résztvevők között.

A program:

január 20., szombat
A. csoport
13.00-13.12 ETO FC Győr – Szt. Mihály
13.30-13.42 Astra 4-IG HFC – Haladás-Viktória
14.00-14.12 ETO FC – Haladás-Viktória
14.30-14.42 Astra – Szt. Mihály
15.30-15.42 ETO FC – Astra
16.00-16.12 Haladás-Viktória – Szt. Mihály
16.30-16.42 Szt. Mihály – ETO FC
17.00-17.12 Haladás-Viktória – Astra

B. Csoport
13.15-13.27 MTK Hungária – Újpest
13.45-13.57 DVTK – Kóka
14.15-14.27 MTK HFC – Kóka
14.45-14.57 DVTK – Újpest
15.45-15.57 MTK HFC – DVTK
16.15-16.27 Kóka – Újpest
16.45-16.57 Újpest – MTK HFC
17.15-17.27 Kóka – DVTK

Bemutató mérkőzés 15.00-15.25

január 21., vasárnap
A. csoport
9.15-9.27 Haladás-Viktória – ETO FC
9.45-9.57 Szt. Mihály – Astra
10.15-10.27 Astra – ETO FC
10.45-10.57 Szt. Mihály – Haladás-Viktória

B. csoport
9.30-9.42 Kóka – MTK HFC
10.00-10.12 Újpest – DVTK
10.30-10.42 DVTK – MTK HFC
11.00-11.12 Újpest – Kóka

Rájátszás (alsó/felsőház)

11.30-11.42 A3 – B4
11.45-11.57 A1 – B2
12.00-12.12 A4 – B3
12.15-12.27 A2 – B1

Helyosztók

12.30-12.50 7. helyért
12.55-13.15 5. helyért
13.20-13.40 3. helyért
13.45-14.05 Döntő

Eredményhirdetés 14.15

Az eseménynek a győri Magvassy Mihály Sportcsarnok ad otthont, ahová a belépés ingyenes.

~GS~