Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sajtótájékoztatót tartott a Honvéd

Frappáns válaszokkal fűszerezett sajtóórát tartott a kispesti alakulat, amelyen Supka Attila és Heffler Tibor is részt vett.

honvéd

„megpróbálunk ebben az évben is meglepetést okozni. Reméljük, hogy sikerül. Nekem nem lenne meglepetés, csak a nagyközönségnek.”

Az elmúlt évekhez képest visszavett a téli igazolásdömpingből a Honvéd, amely mindössze egy-két játékost igazolhat még Heffler Tibor megszerzése után. Az új vezetőedző székfoglalójában kifejtette, szeretne visszatérni a Rossi-féle útra, míg a tulajdonos kijelentette, árversenybe nem mennek bele. „Nagy változásokat nem tervezünk. Egy-két ember valószínűleg érkezik: balhátvédet szeretnénk és esetleg a középpályára valakit. Több igazolás csak akkor lenne, ha valakit eladunk, és pótolni kellene őt. Attila 5-6 játékost is felhozott az akadémiáról. Több játékosnak is van lehetősége, hogy kipróbálja magát az első csapatnál – kezdte George F. Hemingway a szerdai sajtótájékoztatót. – Már a jövő szezonra is készülünk, ott még több fiatallal szeretnénk megjelenni. Közép-Európa legjobb akadémiája van itt, nemcsak szájkaratézni akarunk, hanem eredményekben is meg akarjuk ezt mutatni.”

Hónapok óta kérdés, mi lesz Eppel Mártonnal? Az előző szezonban gólkirály támadó jövője továbbra is függőben van, bár nem szívesen válna meg tőle a kispesti klub, mindazonáltal egy piacképes ajánlaton elgondolkodna a vezetőség. A pótlására is megvannak az alternatívák. „Eppel Mártonra, ha jön olyan ajánlat, amelyet el tudunk fogadni, akkor el fogjuk adni. Eddig nem jött ilyen ajánlat, de alapvetően nem is akarjuk őt eladni. Azért vannak még más csatáraink is: Hegedűs Márk, Májer, Kabangu, vagy Lanzafame. Legrosszabb esetben én is beállhatok. Ha a mesternek kellene még csatár, mert Eppelt eladjuk, akkor tudunk még igazolni előre is.”

Bobál Dávid, Nagy Gergő, Patrick Ikenne-King. Csak néhány név azok közül, akiknek szezon végén lejár a szerződésük. Róluk is ejtett szót a tulajdonos. „Mindig mindenkivel tárgyalok, az ex-feleségemmel is, aztán, hogy ebből lesz-e valami vagy nem, azt nem tudom. Nagy Gergely és Bobál Dávid a mi kölykünk, Ikenne King is régóta itt van. Ha nem kápráztatja el őket a túlvilág, lehet, hogy meghosszabbítjuk a szerződésüket. Ha olyan ajánlatokban hisznek, ami nem reális nálunk, akkor ezt nem tudjuk megtenni – reagált ezzel kapcsolatban Hemingway. – Mindenkit szeretnénk megtartani, aki jól játszik. Vannak olyan csapatok azonban – NB I-ben, NB II-ben is -, amelyek irreális fizetéseket ajánlanak, mert úgy gondolják, valamelyik játékos lesz a Megváltó. Ha lesz ilyen ajánlat feléjük, akkor nem tudunk hosszabbítani velük.”

Ami a célkitűzéseket illeti, optimistán tekint a tavasz elé a tulajdonos. „Én nagyon optimista vagyok a szezonunkkal kapcsolatban. Ezek a fiúk nem felejtettek el focizni a télen. Ha kicsit okosabbak vagyunk, akkor hat-nyolc ponttal többünk lenne. Reméljük, ezeket a hibákat nem követjük el. Van egy edzőnk, aki nagy ambícióval állt neki a feladatnak, és megpróbálunk ebben az évben is meglepetést okozni. Reméljük, hogy sikerül. Nekem nem lenne meglepetés, csak a nagyközönségnek.”

Supka Attila harmadszor ült le a kispesti kispadra, de most is, mint mindig, határozott elképzelésekkel. Mint azt fentebb idéztük, több akadémista is együtt készül a tavaszi folytatásra a jelenleg negyedik Honvéddal, viszont a Rossi-féle útra szeretné visszakormányozni a társaságot. „Amikor Hemingway úrral megállapodtunk, ki is tűztük a célokat. Szeretnénk a nemzetközi porondra kikerülni, és a csapatot alkalmasnak tartom erre. Van egy alap, amelyre építhetünk. Ez a Marco Rossi által felépített csapat, amely bajnok lett. Ha sikerül megtalálni a játékrendszert, és további játékosokat igazolni, akkor jó eredményeket érhetünk el.”

Itt csatlakozott a tulajdonoshoz, mert mint mondta, stabilabb védelmet szeretne felépíteni. Egy balhátvédet mindenképpen igazolna a XIX. kerületi együttes. „Két-három pozíció van, ahová még szeretnénk megtalálni a megfelelő embert. Az egyik a jobboldali hátvéd posztja volt, ide Heffler Tibort leigazoltuk. Egy belső, baloldali védőt szeretnénk még, hogy stabilabbak legyünk. Az NB I-ben bármi megtörténhet, láthattuk, hogy szerepelt a bajnokság hajrájában a Fradi és a Videoton.”

S hogy miképp áll a Szeged 2011 által indított jogi procedúra, amely szerint jogszerűtlenül távozott az NB II-es együttestől? „Olyan stádiumban van, hogy nem szeretnék erről beszélni, de nem volt jogsértő a távozásom.”

Bemutatkozott Heffler Tibor is, akit ugyan nem kell bemutatni, hiszen a paksi évek után megfordult a Videotonnál, a Ceglédnél és a Puskás Akadémiánál is a válogatott jobbhátvéd, akinek nem volt könnyű féléve. „Volt egy rövid kitérőm, kéthónapos időszak a ceglédi csapatban. Hektikus féléven vagyok túl. Örülök, hogy sikerült a Honvédhoz szerződnöm. Azon leszek, hogy segítsem a csapatot. Nehéz dolgom lesz, hogy bekerüljek a kezdőbe, mindegyik poszton van két hasonló kaliberű játékos. Nagyon várom a kihívásokat.”

Ami a felkészülési programot illeti, koszovói, fehérorosz, cseh és orosz együttessel is összeméri erejét a kispesti együttes.

A program:
január 20.: Honvéd – Dorog (ESMTK-pálya)
január 27.: Vasas – Honvéd
január 31.: Honvéd – Balmazújváros (ESMTK-pálya)
február 3.: MTK Budapest – Honvéd
február 7.: Honvéd – Trepca (koszovói, Side)
február 10.: Honvéd – Slovacko (cseh, Belek)
február 12.: Honvéd – SZKA Habarovszk (orosz, Side)
február 14.: Honvéd – Dinamo Breszt (fehérorosz, Side)

~GS~