Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Visszatért Fehérvárra a rutinos hálóőr

A Videoton hivatalos honlapján jelentette be, másfél év után visszatér Székesfehérvárra a korábban hét éven keresztül a klub kötelékeibe tartozó szlovák hálóőr, Tomás Tujvel.

tujvel

(Fotó: vidi.hu)

Tujvel 2016 nyarán szakított több kölcsönadás után a Videotonnal, ekkor szerződött Mezőkövesdre. A Zsóry-nál sokáig alapember volt, az ősz folyamán Kuttor Attila irányítása alatt ugyanakkor kiszorult a kezdőcsapatból, így nem csoda, hogy a váltás mellett döntött. (Nem mintha Székesfehérváron kezdőkapusként számolnának vele a válogatott Kovácsik Ádám mellett.)

Egy labdarúgó élete, pályafutása olykor teljesen kiszámíthatatlan. Magam sem gondoltam volna, hogy egyszer még visszatérek a Vidibe, de amikor jött ez a lehetőség, nem sokat gondolkodtam rajta, hiszen annak idején nagyon jól éreztem magam Székesfehérváron. Részese lehettem a klub első bajnoki címének, és azzal a céllal jöttem vissza, hogy ismét aranyérmet nyerjek a Vidivel – nyilatkozta a 34 éves hálóőr a klub honlapjának visszatérése kapcsán.