Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Liverpool már most hosszabbítana egyik legjobbjával

A hírek szerint a Liverpool vezetősége hamarosan megkezdi a tárgyalásokat a csapat támadójával, Roberto Firminoval a szerződéshosszabbításának ügyében. 

firmino

A 26 éves brazil támadót 2020-ig köti élő szerződés az Anfiled Roadra, ezt szeretné a “Vörösök” vezetősége meghosszabbítani. Értesülések szerint egy igencsak hosszútávú kontraktusról lenne szó, mely akár a karrierje végéig is kitartana.

A tárgyalások a felek között még nem kezdődtek el, ám napokon belül ez már változhat is.

Firmino 2015-ben csatlakozott a Hoffenheimtől a Liverpoolhoz, azóta pedig alapemberré nőtte ki magát. Az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve 30 mérkőzésen lépett pályára ezeken pedig 16 gólt és 8 gólpasszt osztott ki.

Honfitársa Philippe Coutinho távozásával pedig csak még nagyobb feladat hárulhat rá, ami a támadójátékot illeti.