Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Zidane: “A szerződésem semmit nem jelent”

A Real Madrid továbbra is elég nagy gödörben van. Habár simán továbbjutottak a spanyol Király-kupa negyeddöntőjébe, a Celta Vigo elleni bajnoki döntetlen után a másodosztályú Numancia csapata is meglepte őket. Zidane a mérkőzés után nyilatkozott jövőjével kapcsolatban. 

620x349

Forrás: iol.com

A Numancia elleni Király-kupa nyolcaddöntőben csak egy 2-2-es döntetlent ért el a királyi gárda. Zinedine Zidane, a csapat vezetőedzője a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón vallotta be hogy nem sziklaszilárd a helye a Real Madrid kispadján, de azt is megerősítette, hogy szeptemberben aláírt egy új szerződést, ami 2020-ig szól a habfehér gárdánál.

“Nem tudom mi lesz 2-3 év múlva, csak azt tudom, hogy itt van ez az új szerződésem, ami igazából semmit nem jelent, bármi megtörténhet. Úgy gondolom jól játszottunk, de a második félidőre valami elromlott.”

Zidane a játékosairól is nyilatkozott, akikkel továbbra is meg van elégedve, de megérti, hogy nehezebb azoknak, akik kevés játéklehetőséghez jutnak.

“Nem könnyű azoknak a játékosoknak, akik kevesebbet játszanak, de mindent megtettek a pályán, és elégedett vagyok az esti teljesítményükkel, csak nagyon kár azért a két bekapott gólért. Az viszont egyértelmű, hogy össze kell szednünk magunkat, és nyugodtnak kell maradnunk minden körülmények között. Biztos vagyok benne, hogy tovább tudunk lépni a problémáinkon.”