Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
Aláírt a Videoton gárdájához Marko Scepovic, azaz a klub gólvágójának bátyja, a 28 éves Stefan. A 187 centiméter magas játékos szintén a támadósorban bevethető, a spanyol Getafétól teszi át a székhelyét Székesfehérvárra.
(Fotó: vidi.hu)
A Partizan-nevelésű csatár légióskarrierje során jó néhány csapatban megfordult már, a Getafe alkalmazásában 2016 nyara óta állt, ekkor a skót Celtic-től távozott a madridi kiscsapathoz. A Getafe tavaly aztán kölcsönadta a másodosztályú Sporting Gijonhoz, ahol ősszel 15 meccsen 4 gólig jutott. A szerb válogatottban is pályára léphetett 8 alkalommal, ezeken 1 gólt ért el. Értékét a mértékadó Transfermarkt jelenleg egymillió euróra becsüli.
“Azért jöttem a Vidihez, hogy a legjobbamat nyújtsam, góljaimmal segítsem a csapatot és megnyerjük a bajnokságot. Nem szeretek az erősségeimről beszélni, mert azoknak a megítélése nem az én feladatom, hanem a szakembereké és persze a szurkolóké. Én egyszerűen csak igyekszem a saját határaimat feszegetve mindent beleadni és ha ez megtörténik, az az egész csapat hasznára lesz. Sokat beszéltem a testvéremmel a klubról, a célokról, a körülményekről és minden egyébről, ez pedig rengeteget segített a döntés meghozatalában. Nehéz időszak van mögöttem, de biztos vagyok benne, hogy a Videoton FC-nél ismét azon a magas színvonalon teljesítek majd, amire tudom, hogy képes vagyok.” – olvasható Scepovic nyilatkozata a vidi.hu-n.
A támadó Tomás Tujvel, Huszti Szabolcs és Boban Nikolov után a fehérvári gárda negyedik téli szerzeménye.
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…
“Hálás vagyok az itt eltöltött évekért!”
Gazdag Dániel tizenegyesből, Sallói Dániel átlövésből volt eredményes…
A német szakember szerződése jelenleg a 2024/2025-ös idény végéig szól…