Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: a City egy félidő alatt lerendezte a továbbjutást – videóval

Első látásra a Bajnokok Ligája sztárcsapatai közül talán a Manchester City kapta a legkönnyebb ellenfelet a decemberi sorsoláskor. Azonban a papírforma ellenére a szakértők többsége bizakodó volt a Basel őszi produktuma láttán, hogy a piros-kékeknek talán mégis van keresni valója a Premier League listavezetője ellenében.

baselVSmancity001

Pep Guardiola már tegnap, a meccset felvezető sajtótájékoztatón felvázolta, hogy mit vár a Baseltől. A Manchester City edzője felhívta rá a figyelmet, hogy nem volt véletlen a svájci klubcsapat őszi BL-remeklése, ami első sorban a jól szervezett védekezésüknek, és gyors kontratámadásaiknak volt köszönhető.

Természetesen kár lett volna álszenteskednie a katalán szakembernek, aki azért annyira nem tartott a Basel ellentámadásaitól, és mint domináns, a City a szokásos támadó felállással lépett pályára ma este (is) Bázelben. Ennek megfelelően kezdődött a meccs is, amelynek egyértelműen a manchesteri együttes volt az esélyese. Hogy miért? ITT az előzetesünk a találkozóról.

A City bizony úgy lépett pályára, hogy nem érdekelte a hazaiak ötvédős hadrendje, és már az első perctől megmutatta, hogy most a vendég az úr a háznál. Az angolok három gólja mellett az is árulkodó számadat, hogy majdnem négyszáz alkalommal passzoltak pontosan egymáshoz Fernandinhoék csak az első félidőben, amihez egészen pontosan 73 százalékos labdabirtoklásuk párosult.

Szóval a gólok: a 18. minutumban már 0-2 volt a Guardiola-fiúk javára. Előbb Gündogan, majd Bernardo Silva köszönt be a Baselnek. A német középpályás De Bruyne szöglete után, kicsavart testhelyzetből, az ötös sarkáról fejelt gólt, míg a portugál légiós Sterling beadása után örülhetett a 0-2-nek. Azonban nem sokáig volt kétgólos a különbség, lévén a 23. percben már 0-3-ra húzott el a City, alighanem lezárva a továbbjutás kérdést. Agüero gondolta úgy, hogy ma mindenképp fel kell iratkoznia a góllövők közé. 0-3!

A szünet után, már az 53. percben csapata negyedik, saját maga második gólját lőtte Ilkay Gündogan. Itt már aligha volt kérdés. A Basel játékosai profin, de már megtörve vették fel a harcot az értelemszerűen lassító City ellen.

A hazaiak ugyan kidolgoztak néhány helyzetet, de komoly veszély még arra sem volt, hogy esetleg komolyabban faragjanak hátrányukon.

A Manchester City készülhet már most is gyakorlatilag a negyeddöntőre, lévén teljesen megérdemelt, négygólos győzelmet aratott egy-egy félidőnyi klasszis produkcióval illetve lazulással is.

FC Basel – Manchester City 0-4 (0-3)
Helyszín: St. Jakob-Park (Bázel); Vezette: Jonas Eriksson (svéd)
Gólszerzők: – ill. Gündogan (14., 53. perc), Silva (18.), Agüero (23.), Gündogan (89.)
Sárga lapok: Xhaka (38. perc) ill. Fernandinho (59.)
Kiállítva: –

Basel: Vaclik – Riveros Galeano, Suchy, Lacroix, Xhaka, Lang – Stocker (Ajeti, 71.), Serey Die, Frei, Elyounoussi (Bua, 85.) – Oberlin. Vezetőedző: Raphael Wicky.

City: Ederson – Delph, Otamendi, Kompany, Walker – Gündogan, Fernandinho, De Bruyne (D. Silva, 63.) – Sterling (Sané, 57.), Agüero (Danilo, 85), B. Silva. Menedzser: Pep Guardiola.

A visszavágóra március hetedikén kerül sor.

A meccs összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=ho3CBzzqJaA

Balogh József