Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FEB: a Vasas és a Honvéd is fizet a 20. forduló után

Kedden ült össze a Fegyelmi Bizottság, amely két klubot is megbüntettet, míg három labdarúgót eltiltott.

Ferencvaros-Honved18_Babar_0016

Szurkolói miatt bűnhödik a Honvéd. – fotó: honvedfc.hu

Az élvonalban és az NB II-ben is megkezdődtek a tavaszi küzdelmek, így aztán a fordulót követő keddi napon újfent összeült a Fegyelmi Bizottság, amely a hétvégén kiállított Barczi Dávidot (Vasas) és Németh Milánt (Haladás) egyaránt 1 bajnokiról tiltotta el. A két klub épp egymás ellen játszik szombaton, a 21. fordulóban.

Ami a pénzbüntetést illeti, a Vasas 200 ezer forintot kénytelen befizetni az MLSZ-nek, miután szurkolói tárgyak bedobálásával, valamint az ellenfél szidalmazásával zavarta meg a találkozót a Videoton elleni bajnokin.

Nem úszta meg a Honvéd sem, szintén 200 ezer forintra büntették a piros-feketéket. Az ok a tárgyak bedobálása kivételével az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása. A kispestiek a Ferencvárossal találkoztak a 20. fordulóban.

A második vonalban mindössze a váci Hegedűs Csaba eltiltásáról kellett határoznia a testületnek, aki egy soron következő bajnokiról kénytelen hiányozni.

~GS~