Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Már hetek óta cikkezik arról a brazil és a spanyol sajtó, hogy a Gremio középpályása, a 21 esztendős Arthur még idén csatlakozhat az FC Barcelonához. A hírek szerint bár a transzfer szinte biztosra vehető, a klubváltásra egészen 2019-ig várni kell majd.
Maga a Gremio elnöke jelentette be, hogy a klub legnagyobb értéke, Arthur és képviselete szinte mindenben megegyezett az FC Barcelonával, így nem állnak a „házasság” útjába. A Porto Alegre-i együttes már korábban elfogadta a katalánok 30 millió eurós (plusz kb. 10 millió további bónuszként) ajánlatát, amellyel kivásárolnák 2021-ig érvényes szerződéséből.
A Libertadores Kupa győztes klub elnöke, Romildo Bolzan nagyon profin nyugtatta meg a szurkolókat a helyzetet illetően, megelőzve az ez utáni felesleges pletykálkodásokat:
„A téma lezárult. A dokumentumok még nincsenek aláírva, de az átigazolás a végső fázisában van. Azt hiszem, hogy holnap vagy holnap után vége lesz.”
– nyilatkozta a Gremio első embere.
Állítólag azonban Arthur nem idén nyáron, csak a következő téli átigazolási időszakban, 2019. januárjában érkezik meg a Camp Nou-ba. Addig pedig lesz ideje a Barcelonának is továbbadni a mellőzött posztriválison, André Gomesen.
Balogh József
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…