Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: a Vasas legyőzte a címvédőt a fővárosi derbin!

Az OTP Bank Liga 22. fordulóját rendezték szombat késő délután. A legnagyobb érdeklődés a fővárosi rangadót övezte, melyen a Budapest Honvéd a Vasas ideiglenes otthonába a Szusza Ferenc Stadionba látogatott. 

20160817vasaskispestszg9847_48A kiesés réme fenyegeti a tíz mérkőzés óta nyeretlen Vasast (az együttes 11. a tabellán), amely a szintén gyenge formában lévő (utóbbi 5 mérkőzésén egy győzelem mellett négyszer kikapott a csapat) címvédő Budapest Honvédot fogadta az OTP Bank Liga 22. fordulójában. Az egyik legnagyobb múltú rangadónak számít a két fővárosi riávlis

Jó iramban nagy lelkesedéssel kezdtek a csapatok, a találkozó első helyzete a hazaiak előtt adódott, Ádám Martin pontrúgást követően Benes fejelt Gróf kapuja fölé. A Vasas lendülete a 10. percben góllá érett, miután Berecz gyönyörűen kivitelezett lövése utat talált Gróf kapujának bal alsó sarkába. A címvédő első helyzetére a 18. percig kellett várni, ekkor Lanzafame tornáztatta meg a hazaiak hálóőrét, de nem sikerült megtörnie négy bajnoki mérkőzés óta tartó gólcsendjét az olasznak. Egy perccel később ismét a Honvéd olasz támadója próbálkozott, de ismételten sikertelenül, csúnyán fölédurrantott ezúttal. Pár napja a 22. születésnapját ünneplő Vida Máté tüzelt kapura a 23. percben, de jócskán célt tévesztett. A találkozó 25. percében Barczi passzát követően Ádám került ziccerbe, Gróf ezúttal is nagy bravúrral hárította kísérletét. A megítélt szögletből gólt is szerezhetett volna a Vasas, de Kassai ne adta meg Ristevski gólját, miután használta a kezét és szabálytalankodott riválisával szemben. A Honvéd az első játékrészben nem sok veszély jelentett a remekül szervezett Vasas kapujára.

Óriási irammal indult a második játékrész ami igazán eseménydúsra is sikeredett. A 46. percben a hazaiak kettőre növelték előnyüket miután Barczi talált a címvédő kapujába. A vendégek válaszára sem kellett sokáig várnunk, miután Heffler lövésébe Eppel tette bele a lábát a 48. percben ami a kapuban kötött ki, ezzel 2-1-re módosítva a mérkőzés állását. Barczi Dávid ezzel közel két év után szerzett ismét gólt a bajnokságban akkor a Videoton ellen talált a kapuba. A második féldiőben a vendégek feljavultak, de nem sikerült az egyenlítés a játékrész első felében. A 72. percben Hangya óriási labdáját követően Vida került ziccerbe, el is fektette a kapujából kimozduló Grófot, de Vida nagyon kisodródott és Gróf visszaért a kapujába és óriási védéssel ütötte ki a labdát a kapu torkából. A hajrában a Honvéd volt a kezdeményezőbb és minden követ megmozgatott Supka Attila együttese az egyenlítés érdekében. A 76. percben blokkoltak a Vasas játékosai, előbb Kukoc közeli lövését blokkolta Benes, a kipattanót pedig Gazdag próbálta kapura szúrni 21 méterről, de ebbe meg James vetődött bele önfeláldozóan. A mérkőzést egészét tekintve azonban a hazaiak egy góllal jobbnak bizonyultak, ugyanis a piros-kékek minden játékosa ezen az estén maximálisan odatette magát a három pont megszerzéséért ami azt jelentette tíz nyeretlen bajnoki mérkőzés után győzött a Vasas.

Vasas – Budapest Honvéd 2-1 (1-0)
Helyszín: Szusza Ferenc Stadion (Budapest) Vezette: Kassai
Gólszerzők: Berecz (10.), Barczi (46.) ill. Eppel (48.)
Sárga lap: Ádám (44.), Ristevski (56.), Remili (65.) ill. Kukoc (21.), Lovric (28.), Kosut (83.)
Kiállítás: 

Vasas: Nagy – Ristevski, Benes, Burmeister – Hangya, Berecz, Vida, Manjrekar – Remili, Ádám, Barczi. Vezetőedző: Oenning

Honvéd: Gróf – Heffler, Lovric, Kosut, Kokuc – Danilo (Holender 57.), Gazdag, Nagy (Kamber 71.), Banó-Szabó (Tömösvári 65.) – Eppel, Lanzafame. Vezetőedző: Supka

A 22. forduló további eredményei:

Mezőkövesd – Haladás 2-1 (0-0)
Helyszín: Városi Stadion, Mezőkövesd, Vezette: Erdős
Gólszerzők: Cseri (58.), Koszta (78.) ill. S.Wills (75.)

Paks – Puskás Akadémia 3-1 (1-0)
Helyszín: Fehérvári úti stadion, Paks, Vezette: Karakó
Gólszerzők: Bartha (32.), Bertus (60., büntetőből, 64.) ill. Trajkovski (62.)

Képek: vasasfc.hu

Ondik Gábor