Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Heti fegyelmik: Diósgyőr fizeti a legtöbbet

Nemzeti ünnepünkön is tárgyalt a Fegyelmi Bizottság, amely újfent jelentős mennyiségű bírságot szabott ki.

puskas_akademia_dvtk_hgy09-650x435

Sokba került néhány miskolci szurkoló megnyilvánulása a DVTK-nak. 

Az eltiltásokról még kedden, a szokott időben döntött a grémium, ami azt illeti, nem kellett sokat vacillálniuk, hiszen mindössze Kecskés Zoltánt, a Vasas edzőjét kellett büntetni. A szakember a hétvégén nem ülhet le a kispadra. Viszont visszatérhet a DVTK védelmébe Dusan Brkovic, akit még a Ferencváros ellen állítottak ki, és kapott két meccses eltiltást. Tárgyalás után azonban csak egy bajnokiról tiltották el, ezt pedig a Videoton ellen le is töltötte a védő. Ami még a keddi nap krónikájához tartozik, hogy a Diósgyőrre kiszabott korábbi 500 ezer forintos bírságot változatlan formában fenntartotta a testület.

Ugorjunk két napot. Nemzeti ünnepünkön is összeült a Fegyelmi Bizottság, s ekkor a pénzbeni szankciókról döntöttek. A Videoton – Diósgyőr bajnoki után a miskolciak egymillió forintot kénytelenek fizetni. Az indoklás szerint visszaesőként másokat megbotránkoztató magatartás (ellenfél és az ellenfél egyik játékosának szidalmazása), valamint huhogás miatt. Ugyanezen a találkozón a Videoton sem úszta meg, igaz jelentősen kevesebbet kell majd utalniuk. A fehérváriak az ellenfél szidalmazása mellett a rendezési előírások megsértése miatt 250 ezer forintos bírságot fizethetnek.

A Loki 200 ezer forintos büntetést kapott az Újpest szidalmazásáért.

~GS~