Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

OTP Bank Liga: kezdődik a harmadik kör – előzetes

Egy rangadó és több elsőre simának tűnő összecsapással folytatódik a bajnokság szombaton délután.

Olyan forduló következik, amelyben több változás is beállhat a táblázaton. Leginkább a kiesés elkerüléséért, valamint a dobogóért folyó harc szempontjából lehet érdekes a harmadik kör a bajnokságban. A Ferencváros és a Videoton a bajnoki címért csatázik, mögöttük viszont a Debrecen, Újpest, Paks trió a dobogóért megy. Ugyanakkor e három együttesnek is kell figyelnie a mögöttük tülekedőkre, merthogy a sereghajtó Mezőkövesd is mindössze kilenc pontra van, azaz egy rosszabb periódus máris bajba sodorhatja bármelyik együttest.

Ami az előttünk álló hétvégét illeti, a Ferencváros újabb lépést tehet a bajnoki cím felé, ehhez azonban le kellene győznie a Puskás Akadémiát, amely a szurkolók segítségével sikerülhet, lévén az ultrák három hazai meccs után visszatérnek a Groupama Aréna lelátójára. A formájára nem lehet panasz Thomas Doll együttesének, merthogy legutóbbi öt meccsén mindössze egyetlen vereséget szenvedett el, míg a PAFC egy siker mellett két-két döntetlent és vereséget szedett össze. Hogy mennyire nagy a nyomás a Fradin, azzal a játékosok nem foglalkoznak, csak a soron következő feladatokra összpontosítanak. Ráadásul az esetleges döntetlen is még pontelőnyt jelentene a fővárosiaknak, ám Böde Dánielék aligha elégednének meg az egy ponttal, már csak azért sem szeretnék, hogy iksz legyen, mert ebben a szezonban mind itt, mind pedig Felcsúton 1-1 lett a bajnoki. Viszont a sárga-kékek mindenképpen javítani akarnak, hiszen a tavaszt gyengén kezdték: csak a bajnokságban két pontot szereztek három mérkőzésen, s egyetlen gólt. Az ellenben befolyásolhatja a kimenetelt, hogy egyrészről Doll kapcsán ismét felvetődött a hamburgi folytatás lehetősége, míg sajtóértesülések szerint Joseph Paintsil iránt érdeklődik a török Galatasaray.

A listavezető veresége esetén befoghatja riválisát a Videoton, amely a kiesőjelölt Balmazújvárost fogadja, s az előzetes esélyek alapján országos egyes a találkozó, ám ne feledjük, az újonc képes meglepetést szerezni, elég csak a bajnokság elejére gondolni, amikor 1-1-et játszottak a felek, sőt a második kör nyitányán is ugyanilyen arányú döntetlent játszottak. Sőt, érdemes a Diósgyőr elleni sikert is megemlíteni, mint meglepetést, merthogy senki sem gondolta, hogy épp a miskolciak szaladnak bele elsőként a késbe a hajdúságiak otthonában. Az biztos, hogy a bajnokaspiráns fehérváriak több botlást nem engedhetnek meg maguknak, viszont a győzelem sem garantálja, hogy közelebb kerülnek a Ferencvároshoz. Ellenben, ha tartják a három pontos különbséget, könnyen lehet, hogy megint a Honvéd lesz a mérleg nyelve, igaz ezúttal a Fradi javára. A kispestiek ugyanis egy elhalasztott meccset pótolnak áprilisban a fehérváriakkal szemben, ha ott piros-fekete siker születik, aligha lesz bajnok a Videoton.

S ha már Honvéd, Supka Attila legénysége is ugyanannyi eséllyel pályázik a dobogóra, mint a kiesésre. A fővárosiak a Haladást fogadják szombaton, öt pontos differencia van a két csapat között, ez könnyedén olvadhat, de nőhet is. Annyival kedvezőbb helyzetben vannak a vendégek, hogy formájukat tekintve esélyesebbnek vélhetők. Míg a kispestiek utóbbi öt meccsükön csak egy győzelemre voltak képesek, addig a vasiak kilenc pontot gyűjtöttek ugyanezen periódus alatt, igaz a kispestiek egy meccsel kevesebbet játszottak. A kupában már csak a Honvéd érdekelt, hét közben a Debrecen ellen játszott gól nélküli döntetlent a XIX. kerületi társaság. A statisztika ugyanakkor fővárosi sikert vetít előre, ugyanis utóbbi öt egymás elleni bajnokijukon négy kispesti győzelem mellett egy döntetlen árválkodik. Sőt! Vendégként legutóbb decemberben győzött a Haladás, akkor a Puskás Akadémiát tudta két vállra fektetni Michal Hipp csapata, a kispestiek ezzel szemben hazai környezetben még november végén, a Mezőkövesdtől kaptak ki.

S akkor a Mezőkövesd, Kuttor Attila irányításával hét mérkőzés óta nem kapott ki a sereghajtó, így már belátható közelségben van a bennmaradás kiharcolása, ehhez egy újabb lépést a Debrecen legyőzésével tehetnek a borsodiak, ám nem lesz egyszerű dolguk. A cívisvárosiak ugyanis a dobogó megtartásáért harcolnak, ami abból a szempontból nem lesz könnyű, hogy négy bajnoki óta nyeretlen Herczeg András együttese, most azonban már nemcsak magukra kell figyelniük a debrecenieknek, hanem az üldözőkre is, az Újpest és a Paks is ott nyomul közvetlenül a Loki mögött. A lilák csak rosszabb gólkülönbségükkel szorulnak a piros-fehérek mögé. A kövesdieknek csak a bajnokságra kell fókuszálniuk, míg a Debrecen a Magyar Kupában is áll még, hét közben Kispesten ért el döntetlent. A sárga-kékek a Haladással és a Balmazújvárossal állnak azonos pontszámmal, de egyrészt rosszabb gólkülönbséggel, illetve kettővel kevesebb győzelemmel rendelkeznek, mint a vasiak. Helyzetük ugyanakkor nem reménytelen a matyóföldieknek.

Megkezdte a menekülést a Vasas? Kiderül, hogy a múlt héten aratott Honvéd elleni siker mennyire dobta fel az angyalföldieket, akik most a Diósgyőr ellen folytathatják menekülő hadjáratukat. Nem lesz azonban egyszerű dolga Michael Oenning legényeinek, merthogy a miskolciak is javítani akarnak, miután a Videoton ellen beleszaladtak egy kiadós pofonba, ellenben a kupában győztek a PAFC-cal szemben, így némi önbizalomnövelőt szereztek. Ugyanakkor a statisztika a piros-fehérek győzelmét vetíti előre: ebben az idényben kétszer győzték le az angyalföldieket, s gólt sem kaptak Antal Botondék, míg hetet szereztek összesen.

Mumusához látogat az Újpest, ebben a szezonban már ötödik alkalommal találkozik a lila-fehér társaság a Pakssal. Két döntetlen a bajnokságban, míg a kupában kettős győzelemmel léptek túl a tolnai egyleten Tischler Patrikék, akik a tavaszt felemásan kezdték. A bajnokságban két győzelem, egy vereség, míg a kupában három sikerrel a hátuk mögött látogatnak a masszív zöld-fehérekhez. Ennek hatására önbizalomnak nincsenek híján a fővárosiak, ahogyan a paksiak sem, lévén a kupakiesés ellenére jó formában várhatják a találkozót. Csertői Aurél együttese három tavaszi bajnokiján hét pontot gyűjtött, amivel ott liheg a dobogóra pályázók nyakán. Esetleges győzelmével fel is léphet oda, függően a Debrecen eredményétől.

A forduló programja:

március 17., szombat
17.00 Debrecen – Mezőkövesd – stream: m4sport.hu
Nagyerdei stadion, vezeti: Szőts Gergely (Garai Péter, Bornemissza Norbert – Farkas Balázs – Berke Balázs, Urbán Eszter)

17.00 Paksi FC – Újpest – stream: m4sport.hu
Paks, vezeti: Kassai Viktor (Georgiou Theodorosz, Varga Zsolt – Huszár Balázs – Szilasi Szabolcs, Bogár Gergő)

17.00 Vasas – Diósgyőr – stream: m4sport.hu
Szusza stadion, vezeti: Bognár Tamás (Buzás Balázs, Szert Balázs – Varga Gábor – Erdős József, Takács János)

17.00 Honvéd – Haladás – stream: m4sport.hu
Bozsik stadion, vezeti: Iványi Zoltán (Tóth Vencel, Albert István – Horváth Róbert – Karakó Ferenc, Kulcsár Katalin)

17.00 Videoton – Balmazújváros – tv.: M4 Sport
Pancho Aréna, vezeti: Farkas Ádám (Kóbor Péter, Szécsényi István – Király Krisztián – Molnár Attila, Zierkelbach Péter)

19.30 Ferencváros – Puskás AFC – tv.: M4 Sport
Groupama Aréna, vezeti: Pintér Csaba (Berettyán Péter, Lémon Oszkár – Ring György – Solymosi Péter, nagy Róbert)

A bajnokság állása:

nb1-22

~GS~